Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.58
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Országos Bírói Tanács alakuló ülésén a Kúria épületében 2018. január 30-án.
Nyitókép: Mohai Balázs

A parlament megerősítheti tisztségében az OBH elnökét

Az Országgyűlés kedden megerősítheti tisztségében Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

A parlament ülése 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

A házelnök napirendi javaslata alapján a képviselők ezután az OBH elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében foglalhatnak állást.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága indítványában azt javasolja a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől, amit az OBT május 8-án egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozva kezdeményezett. Handó Tünde jelezte, áll bármilyen vizsgálat elé, azok ugyanis szerinte visszaigazolják majd, hogy mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját. Az OBH azt közölte, hogy minden megyéből kiálltak Handó Tünde mellett és elítélték az OBT "radikális lépését".

A képviselők ezután interpellációikat és azonnali kérdéseiket is egy órában tehetik fel, majd a kérdések következnek harminc percben.

Az Országgyűlés ülése szerdán és csütörtökön folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×