Infostart.hu
eur:
381.94
usd:
327.88
bux:
109169.25
2025. december 5. péntek Vilma

Quaestor-ügy: képben egy 1,3 milliárd forintos sikkasztás is

Az úgynevezett Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre is. A soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti egyesítés.

A Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában, a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádiratának lényege szerint T. Csaba és társai a 2007. évtől a 2015. évig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor cégcsoporton befektetőinek – többek között – a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vádnak része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.

A Fővárosi Főügyészség által 2019 januárjában a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba a 2004. évtől kezdve a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet egyes vezetőivel összejátszva oly módon segítette a Takarékszövetkezet vagyonának hűtlen kezelését, hogy a pénzkiáramlást fiktív értékpapírügyletekkel leplezte.

A két eljárás összefüggései alapján a Fővárosi Főügyészség a napokban vádkiterjesztést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre. Eszerint

T. Csaba a 2011. évben már tartott attól, hogy a Takarékszövetkezettel kötött fenti értékpapírügyletek fiktív voltára fény derül, ezért további bűncselekményre bírta rá társát, aki a fővárosi ügynek eddig is vádlottja volt.

T. Csaba felbujtására társa a Quaestor cégcsoport kezelésében levő vagyonból 2011 januárja és 2012 áprilisa között, közel 1,3 milliárd forint értékű értékpapírt helyeztetett el az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül, jogtalanul a Takarékszövetkezet értékpapírszámláján, elodázva a soltvadkerti bűncselekmény lelepleződését.

A vádkiterjesztés a korábbi vádirat szerinti jogi minősítést nem érinti, az továbbra is bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folyamatban van.

A leírtak mellett a Fővárosi Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az eljárást egyesítse egy előtte folyamatban lévő ügyhöz. A bíróság az indítványnak helyt adott, az ügyeket egyesítette. Az egyesített ügy a Kecskeméti Törvényszéken folyik tovább.

Címlapról ajánljuk
A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?
Este sorsolás!

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×