eur:
413.5
usd:
393.24
bux:
79047.81
2024. december 4. szerda Barbara, Borbála
Kukorelly Endre író, költő, újságíró a közmédia költészet napi Versmaraton című rendezvényén a Magyar Rádió Márványtermében 2017. április 11-én. A hetedik alkalommal megrendezett eseményen 67 magyar költő 12 órán át olvas fel verseiből és beszélget a művekről.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Kukorelly: mindenki kampányszerűen hajléktalanozik - lapszemle

A Népszava a hajléktalanokat segítő alapítványt létrehozott Kukorelly Endrével készített interjút, a Magyar Idők pedig egy Jobbik-ügyi feljelentés alapján megindult nyomozásról szerzett tudomást.

Elrendelte a nyomozást az adóhatóság a Jobbik korrupciógyanús pénzügyei miatt - értesült a Magyar Idők. A közbejelentéseiről ismert Tényi István mellett Szabó Balázs volt jobbikos fordult a Legfőbb Ügyészséghez. A Simicska Lajostól érkező, a feljelentők szerint bűncselekmény gyanúját megalapozó feketepénz miatt. A nyomozóhatóság a napokban a feljelentőkkel tudatja először, hogy milyen bűncselekmény miatt folytatnak vizsgálatot, ekkor kiderülhet az is, hogy a feljelentés-kiegészítés részeként szerzett adatok alapján felmerült-e a pénzmosás, illetve a költségvetési csalás gyanúja.

A Népszava Kukorelly Endre költővel, volt LMP-s képviselővel készített interjút, aki négy éve egy hajléktalanokat segítő alapítványt hozott létre. Azt mondja, nincs kedvére, hogy most mindenki kampányszerűen hajléktalanozik, "túlzottan kilóg a pártpolitika lólába". Szerinte nem szabad általánosítani hajléktalanügyben, mert minden sors különbözik a másiktól. Felvázolta azt is, szerinte mi lehet a megoldás - részletek a Népszavában.

Keveslik a magyarok a napenergia-eruházásokat Magyarországon – derül ki a Portfolio.hu cikkéből. A lap reprezentatív kutatásra hivatkozva azt írja: a magyarok többsége szerint a következő harminc évben a megújuló energiaforrások felváltják a hagyományos energiahordozókat Magyarországon. A kutatásról bővebben olvashatnak a Portfolio.hu cikkében.

A Pénzcentrum.hu szerint elképesztő méreteket öltött a lakossági hitelezés, a személyi hitelek pedig az átlagnál is nagyobb mértékben nőnek. A lap azt írja: nemcsak a szerződések száma, de a felvett hitelösszeg is nő.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium portfóliója alá tartozó EXIM a hagyományos hitel-, biztosítási és garanciaalapú termékekre épül, de egyre jelentősebb figyelmet kap a tőkebefektetési tevékenysége is - jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjúban Jákli Gergely vezérigazgató. Kiemelt célnak nevezte az export hagyományos piaci eszközökkel nem biztosítható pénzügyi kockázatainak megosztását, az exportkapacitások bővítésének finanszírozását, valamint az exportfinanszírozás rendszerének továbbfejlesztését is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jelentés Oroszországból: Ha nem lennének naponta a gyászjelentések és a temetések, el is felejtenénk, hogy háború van

Jelentés Oroszországból: "Ha nem lennének naponta a gyászjelentések és a temetések, el is felejtenénk, hogy háború van"

Az ukrajnai háború egyre mélyebb nyomokat hagy az orosz gazdaságon és az emberek gondolkodásán is – derül ki egy friss felmérésből.

Lázadás a Volkswagennél: a kompromisszum vagy az eszkaláció a tét

Rendkívüli válságtanácskozás tartottak szerdán a Volkswagen wolfsburgi központjában. A találkozón az üzemi tanács, illetve az IG Metall szakszervezet képviselői megismételték követeléseiket, a cég vezérigazgatója, Oliver Blume ugyanakkor ismét a takarékosság elkerülhetetlen szükségességével érvelt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.05. csütörtök, 18:00
Nemcsák Károly
a József Attila Színház igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×