Infostart.hu
eur:
387.71
usd:
329.36
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Ónos eső utáni jég egy személygépkocsi szélvédőjén Budapesten 2017. január 31-én. Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adtak ki Budapestre és Pest megyére, valamint Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Baranya és Veszprém megye területére. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés ónos eső veszélye miatt.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Pozitív fordulat jön, mégsem örülhetünk

Több fokkal melegebb lesz, de visszatér az eső, sőt, ónos eső is lehet. Vasárnapra négy, hétfőre öt megyére adtak ki figyelmeztetést.

Enyhülés érkezik, több fokkal melegszik a levegő a következő napokban - írja Facebook-posztjában az Országos Meteorológiai Intézet.

Vasárnap főként a főváros, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében erősen felhős vagy borult időre lesz, majd nyugat felől másutt is megnövekszik, késő délutántól meg is vastagszik a felhőzet.

A borult tájakon hószállingózás előfordulhat, majd estétől egyre többfelé valószínű gyenge eső, de

az északi országrészben ónos eső, északkeleten havazás is lehet.

A délkeleti, déli szél több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +7 fok között alakul, a tartósan felhős tájakon lehet hűvösebb az idő.

A meteorológiai intézet vasárnapra 4 megyére: Pestre, Nógrádra, Borsod-Abaúj-Zemplénre és Komárom-Esztergom megyére adott ki első fokú figyelmeztetést ónos eső veszélye miatt.

met.hu

Hétfő ugyanakkor már öt megyében lehet ónos eső.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×