Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.03
bux:
110405.74
2025. december 21. vasárnap Tamás

Januártól bevezeti a kormány a gyermekek otthongondozási díját - a nap hírei

Az emberi erőforrások minisztere szerint az egészségügy átalakulásához meg kell határozni az ágazat struktúráját. Tartósnak ítélik a migráció problémáját a visegrádi országok.

Január 1-től új ellátási kategóriát vezet be a kormány, a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege bruttó 100 ezer forint lesz - ismertette az ápolási díj emeléséről született kormánydöntés részleteit a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin hangsúlyozta: a jogosultság független lesz attól, hogy az önellátásra képtelen gyermek hány éves. Az intézkedés jelenleg 17 ezer családot érint.

Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyar egészségügy átalakulásához meg kell határozni az ágazat struktúráját, tevékenységét. Kásler Miklós egy budapesti konferencián elmondta: a változtatás miatt is készültek el az öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok, és ezekre épülhet az ellátórendszer. Hozzátette: az öt nemzeti program megvalósítása után lehet módosítani a finanszírozáson.

Általános alapelv a külpolitikában, hogy barátokat gyűjtsünk, ne ellenségeket - jelentette ki a Kossuth Rádió reggeli műsorában a miniszterelnök. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy már zajlik a májusi Európai Parlament választási kampánya, emiatt nehéz tárgyalásokra számít a jövő heti Európai Uniós csúcstalálkozón. Tarlós István főpolgármester újra indulásáról azt mondta: a kerületi polgármesterek hatalmazták fel őt arra, hogy felkérje az ismétlésre.

Tartósnak ítélik a migráció problémáját a visegrádi négyek - közölte a magyar államfő. Áder János a cseh, a lengyel és a szlovák államfővel tartott szlovákiai találkozó után kiemelte: a visegrádi államok évek óta szorgalmazzák a külső határok védelmét, a származási országok támogatását, annak érdekében, hogy elejét vegyék a további migrációs hullámoknak.

Busásan megtérül Magyarországnak a csaknem 12 és fél milliárd forint, amellyel a BMW debreceni beruházását támogatja a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter pénteken írta alá Debrecenben a támogatásról szóló megállapodást a német gyár képviselőjével.

Közösen gyártja majd az A3-as modellt a Audi Hungária az ingolstadti üzemmel - erősítette meg a győri üzem a Portfolio gazdasági portálnak. Az Audi Hungária azt is közölte, hogy jövőre egy új modell is megjelenhet Győrben, így hamarosan maximális kapacitáskihasználtság mellett folyhat a gyártás, a győri Audi-dolgozók munkahelyei sincsenek veszélyben.

A nemzeti bank elnöke szerint folyamatosan erősíteni kell az ország versenyképességét 2030-ig. Matolcsy György a Figyelő konferenciáján a következő évek kihívásai között említette a migrációt, a technológiai fejlődést és a pénzügyi folyamatokat. Hangsúlyozta: el kell érni az egyszámjegyű személyi jövedelem-adó bevezetését, a devizaadósság további csökkentéséért pedig új állampapír-kibocsátási stratégiát kell indítani.

Az orosz űrügynökség tájékoztatása szerint a Szojuz hordozórakéta egyik elemének ütközése okozta a fellövéskor történt balesetet. A Roszoszmosz ügyvezető igazgatója elmondta: a hordozórakéta első fokozata nem vált le megfelelően, ezért összeütközött a második fokozattal, amely részben megsemmisült. Hangsúlyozta: a Szojuz-FG típusú rakétákat a baleset okainak megállapítása után lehet ismét használni. A kényszerleszállást végrehajtó két fős legénység jól van.

Németország gyorsított eljárásban adja ki Bulgáriának a bolgár újságíró-gyilkosság gyanúsítottját. A férfi részleges beismerő vallomást tett. Az áldozat, Viktorija Marinova korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott.

Indonéziában 2073-ra emelkedett két héttel ezelőtti földrengés és azt követő szökőár halálos áldozatainak száma - közölte az indonéziai katasztrófavédelem. Több mint 74 ezer ember vált földönfutóvá, sokan eltűntek, a megsemmisült házak száma 66 ezerre becsülhető. Csütörtökön újabb nagy erejű földrengés volt Indonéziában, ami Jáva és Bali szigetén okozott károkat.

Maryse Condé francia guadeloupe-i írónő kapja az Új Akadémia alternatív irodalmi Nobel-díját. A svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből megalakult testület azzal indokolta döntését, hogy Maryse Condé munkáiban a gyarmatosítás pusztításait, és az azt követő káoszt olyan nyelven fogalmazza meg, amely egyszerre precíz és magával ragadó.

Címlapról ajánljuk

Na szia mentő! - már gyerekdal is készült

Újabb fejezetéhez érkezett az országos figyelmet kapó életmentés története: személyesen találkozott a „Na szia mentő!” mondatáról ismertté vált kisfiú és a segélyhívást fogadó mentésirányító. Az eset hatására az Országos Mentőszolgálat új oktatási kampányt indít óvodásoknak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Floridában folynak a tárgyalások az oroszokkal – Háborús híreink vasárnap

Floridában folynak a tárgyalások az oroszokkal – Háborús híreink vasárnap

Kétnapos tárgyalássorozat kezdődött szombaton a floridai Miami városában az Egyesült Államok és Oroszország között. Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin orosz elnök különmegbízottja konstruktívnak nevezte az eddigi megbeszéléseket, amelyek vasárnap is folytatódnak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, Washington új, háromoldalú tárgyalási formulát javasolt az ukrán és orosz tárgyalópartnereknek Miamiban, amelyben az európai országok is részt vehetnének. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a békeerőfeszítések eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×