Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.16
bux:
130518.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök újonnan felavatott szobra a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban 2018. október 5-én. A Nézőpont elnevezésű egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása.
Nyitókép: MTI Fotó: Soós Lajos

Szobrot kapott Budapesten a volt államfő

Göncz Árpád egész alakos portrészobrát a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban állították fel.

Tóth József, a kerület szocialista polgármestere avatóbeszédében egyebek között arról beszélt, hogy Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti a XIII. kerület, a szoborral pedig az egykori államfő emléke, történelmi személyisége előtt is tisztelegnek.

Az egykori köztársasági elnök a legmagasabb méltóságban is a köz embere maradt, közvetlensége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása párosult a tekintéllyel.

Azt mondta, Göncz Árpád államfői nagyságát nem lehet kétségbe vonni, a kivételek közé emelkedett, nem tudta megrontani a hatalom, nem volt benne kivagyiság, nem kísértette meg a személyi kultusz, mindvégig szerény, tisztességes ember tudott maradni, a jót és rosszat egyaránt meglátó morális hatalom jelképe volt. Göncz Árpád rendíthetetlenül hitt abban, hogy kialakulhat még értelmes politikai kultúra Magyarországon - jegyezte meg Tóth József.

Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány elnöke egyebek között arról beszélt, hogy Göncz Árpád egész élete a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt. Az avatáson Göncz Árpád több korábbi politikustársa és tisztelője is részt vett.

A Nézőpont elnevezésű egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×