Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay.com

Az új államtitkár nagy változásokat szeretne elérni az egészségügyben

A koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztését, a védőnői hálózat erősítését, a nemzeti védőoltási program, a gyermekfogászat és a házi gyermekorvosi hálózat erősítését is a legsürgetőbb teendők közé sorolja a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó elmondta, hogy elkészült a Nemzeti Gyermekegészségügyi Program javaslat, és a kórházaknál nem tervezi a hagyományos kancellári rendszer bevezetését.

A kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől a korábbi kormányok által elvett pénzeket, így 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut e területre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetésben - hangsúlyozta az államtitkár.

Jelentős többlettel számol jövőre egyebek mellett a gyógyító-megelőző kassza, ami elsősorban új gyógyszerek és technológiák bevezetését, az új készítmények elterjesztését jelenti.

Hozzátette: az egészségügyi szakdolgozók további, már korábban ütemezett béremelésére is van pénz a költségbevetésben. Ezen felül jelentős plusz jut a betegszállításra, a gyermekellátásra, illetve az országos népegészségügyi programokra.

A kórházak eladósodásával kapcsolatban azt mondta,

az a céljuk, hogy ne csupán utólagos adósságkonszolidációra, hanem évközbeni forrásbővítésre is legyen majd lehetőség,

illetve, hogy egyre kisebb mértékben vagy egyáltalán ne halmozódjanak fel tartozások.

Az új államtitkár pártolja, hogy növekedjen az ápolók társadalmi elismertsége, hiszen szerinte rendkívül lelkiismeretes és odaadó munkát végeznek, szakmailag pedig nemzetközi szinten is kiemelkedő a felkészültségük.

Ne gondolja senki azt, hogy attól függ az ellátáshoz való hozzáférése, illetve a kezelés minősége, fizet-e hálapénzt - ezt a szemléletváltást viszonylag gyorsan szeretné elérni Nagy Anikó, aki támogatja a hálapénzmentes övezetek elterjedését.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére átlagosan hatvanöt százalékkal emelkedik 2016 és 2019 között, az idei nyolcszázalékos emelés már megtörtént.

A gyermekbaleseti és -sürgősségi ellátás önálló szakmává tétele egyedülálló lesz Európában - ígérte -, s nem utolsósorban minőségi hálózat alakul ezen a területen.

Címlapról ajánljuk
Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított Magyarországon a Nébih. A károsító komoly növény-egészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdei fákra. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy ilyen bejelentés alapján sikerült azonosítani. Már a gyanú jelentése is fontos lehet Bogya Sándor, a Nébih növény-egészségügyi osztályvezetője szerint, aki az InfoRádióban beszélt a részletekről.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×