Infostart.hu
eur:
379.28
usd:
321.51
bux:
132204.46
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Parndorf, 2015. augusztus 27.Védőruhába öltözött helyszínelők vizsgálnak át egy teherautót az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus 27-én. A járműben menekültek holttestére bukkantak. Egyes sajtóértesülések szerint akár az ötvenet is elérheti a halottak száma. (MTI/EPA/Hans Punz)
Nyitókép: Hans Punz

Ítéletet hirdetnek a parndorfi halálkamion ügyében

Életfogytiglant kért az ügyészség több vádlottra a 71 ember, köztük négy gyermek halálával végződő embercsempészés miatt.

Az osztrák autópályán 2015. augusztus 27-én délelőtt egy tehergépkocsiban 71 migráns holttestét találták meg. A magyar hatóságok a szerb határ közelében még aznap délután elfogtak négy gyanúsítottat. Emberölés és bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tavaly májusban emelt vádat akkor már 11 férfi ellen.

A parndorfi ügyként elhíresült büntetőügy tárgyalását a Kecskeméti Törvényszék tavaly júniusban kezdte meg. Októberben - a szoros összefüggések miatt - egyesítettek a parndorfi esettel egy másik ügyet, amelyben három férfit vádoltak embercsempészéssel. Így tizennégyre emelkedett a vádlottak száma a büntetőperben. A tizenegy bolgár, két afgán és egy bolgár-libanoni állampolgárságú vádlott közül tizenegyet letartóztattak, hárman szökésben vannak.

A vádirat 33 szállítás leírását tartalmazza, amelyek közül a 25. a parndorfi tragédia. A bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között mintegy 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba.

A Kecskemétről a határra tartó járműben utazó 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt.

Az osztrák határt Hegyeshalomnál 9 óra után lépték át az embercsempészek, majd Parndorf közelében megálltak, és a hűtőkamiont hátrahagyva távoztak a helyszínről.

A csempészek már másnap hajnalban ismét 67 embert zsúfoltak be egy zárt hűtőkocsiba Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig vitték.

A bezárt emberek itt ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így életben maradtak.

A főügyészség a vádlottakkal szemben bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt fegyházbüntetés és kiutasítás kiszabására tett indítványt.

A 71 ember halálát okozó első-, másod-, harmad- és negyedrendű vádlottal szemben emberölés miatt a főügyészség - a másodrendű vádlott kivételével - életfogytiglan kiszabását kérte.

Valamennyi vádlott védője vitatta, hogy védence bűnszervezetben követte el a terhére rótt bűncselekményeket. Többen is azzal védekeztek, hogy mivel korábban már többször is hasonló módon csempésztek embereket, nem számítottak tragédiára.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×