Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Rekord az Országházban

Rekordforgalmat ért el tavaly az Országház látogatóközpontja, az épületet 647 ezer látogató kereste fel, 11 százalékkal több, mint az előző évben - írta a Világgazdaság kedden a Parlament sajtóirodájától kapott tájékoztatás alapján.

A turisztikai célú látogatásokból 1 milliárd 188 millió forintos bevétel származott 2017-ben.

Tavaly a belépőjegyet váltók 20,5 százaléka volt hazai érdeklődő, a fennmaradó 79,5 százaléknyi külföldi vendég közül 30,6 százalék az Európai Unión kívüli országból kereste fel a Steindl Imre tervei alapján emelt épületet.

Az idén az első négy hónapban több mint 201 ezer látogatót fogadtak, 18 százalékkal többet, mint 2017 azonos időszakában.

A Parlament hivatalos honlapja szerint míg egy EU-n kívüli turista 6000 forintért nyerhet bebocsátást, addig egy uniós állampolgár 3100 forintért, a magyar vendégek 2400, illetve 1300 forintért válthatnak felnőtt-, illetve diákjegyet. A turistacsoportok közel 50 perces séta keretében járják be az Országház legszebb helyiségeit - írta a lap.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×