Infostart.hu
eur:
378.13
usd:
317.92
bux:
130328.22
2026. február 10. kedd Elvira
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a göncruszkai olajtökmag-tisztító és -feldolgozó üzem ünnepélyes átadásán Göncruszkán 2018. április 5-én.
Nyitókép: Vajda János

Balog: megtanultam, hogy mindenhez ember kell

Nyolc év alatt megtanultam, hogy minden feladathoz elsősorban ember kell - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások leköszönő minisztere az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) centenáriumi ünnepségén.

A tárcavezető kiemelte: minden azon múlik, hogy van-e, akire számítani lehet, aki szóba áll vele, aki ha kell, "kritikus szolidaritással" útitársává szegődik.

Balog Zoltán miniszterként elmondott utolsó beszédében megköszönte a közös munkát és reményét fejezte ki, hogy vannak, akik "látják az előrelépést a fejlesztésekben, az emberi erőforrásban".

Hozzátette: nyilván többen látják a megoldandó feladatokat, a legfontosabb azonban, hogy "azokat lássuk, akikért dolgozunk".

Kitért arra: amikor az ember beteg lesz, a test, a lélek és a szellem egyszerre kerül próbatétel elé, és mindhárom gyógyításra szorul.

Közölte: 2018. július 1-jétől

a kormány vállalta minden egyházi szolgálatban álló lelki gondozó javadalmazását.

A centenáriumi ünnepség keretében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldotta az intézményben kialakított kápolnát.

A bíboros arról beszélt, hogy a kórházlelkészi szolgálatnak különleges szerepe van, amely más horizonton helyezkedik el, mint a pszichológiai vagy egészségügyi szakszolgáltatások. Az egyházi szolgálat "Isten kegyelmét közvetíti", és "felvillantja a földi élet és a szenvedés értelmét".

Kitért arra: a kórházkápolnában őrzött oltáriszentség közelében a betegek, hozzátartozóik és a kórház dolgozói egyaránt "Isten elé tárhatják életük drámai helyzetét".

"Az itt őrzött oltáriszentségnek hitünk szerint kisugárzása van. Mi őrizzük a szentséget, ő pedig őriz minket" - fogalmazott a bíboros.

A szentmise után Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter evangélikus püspök mondott imát.

Cserháti Péter az OORI főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: a rehabilitáció nem a gyors sikerek területe. Az itt dolgozó szakemberek nem bújhatnak el gyógyító műszereik mögé, hanem nap mint nap oda kell ülniük a betegek ágya mellé, és meg kell birkózniuk azzal, hogy alig fejlődik a beteg.

Ott kell lenniük azok mellett, akik a kórházban szembesülnek azzal, hogy végtagok nélkül vagy lebénulva kell folytatni életüket.

A főorvos elmondta: az OORI-ban ugyanakkor meg lehet tanulni a csapatmunkát, hiszen itt teamként dolgozik az orvos, a gyógytornász, a terapeuta és a lelki gondozó, és meg lehet tanulni azt is, hogy mindig van újrakezdés.

A centenáriumra az intézmény történetét hat tárlón és két tablón bemutató, állandó kiállítás nyílt a kórházban.

A megemlékezésen részt vett mások mellett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere.

A Budapest és Budakeszi határán 14 hektáros parkban lévő intézmény József Főherceg Tüdőbeteg Katonák Otthona néven 1918. május 1-jén nyitotta meg kapuit a frontról hazatérő, sebesült, tbc-s katonák ápolására. Az otthon a második világháború után két évig szovjet hadikórház volt, majd 1950-ben működtetését a Honvédelmi Minisztériumtól átvette a népjóléti tárca.

A tbc elleni küzdelem eredményessége miatt az intézmény fokozatosan profilt váltott: a tüdőbeteg-gondozást felváltotta a mozgásszervi rehabilitáció. A teljes váltás után, 1975-ben vette fel az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet nevet.

A korábbi, pavilonokból álló kórház helyett 2000-től 2011-ig hat, egymással összekötött épületszárnyból álló, 34 ezer négyzetméter területű épületkomplexumot építettek, amelyben 418 fekvőbeteget tudnak ellátni.

Címlapról ajánljuk
A nagy favorit balesetet szenvedett, beperelték a Cadillacet – még el sem kezdődött a szezon, máris botrányok az F1-ben

A nagy favorit balesetet szenvedett, beperelték a Cadillacet – még el sem kezdődött a szezon, máris botrányok az F1-ben

Egy napon belül a Cadillac, a McLaren és az Aston Martin is bemutatta új versenyautóját, miközben Andrea Kimi Antonellinek közúti balesete volt San Marinóban. A januári, barcelonai bejáratás után szerdától már Bahreinben tesztelnek a csapatok. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője az InfoRádióban elemezte az elmúlt időszak legfontosabb történéseit.

Rubio jön, Vance és Trump talán – Szakértő: nem véletlen az időzítés

Marco Rubio amerikai külügyminiszter – miután részt veszegy müncheni konferencián – február közepén Szlovákiába és Magyarországra látogat. Az amerikai külügy szerint a tárcavezető Budapesten magyar kormányzati vezetőkkel egyeztet egyebek mellett a békéről, valamint az amerikai–magyar energetikai partnerségről. Magyarics Tamás (ELTE) emeritus professzor szerint nem véletlen, hogy Rubio éppen most és épp ide utazik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.11. szerda, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×