Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
331.53
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Fontos bejelentést tett Lázár János

Fontos bejelentést tett Lázár János

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Hódmezővásárhely-Szikáncson beszélt a kormány egy régebbi tervének ismételt napirendre kerüléséről egy lakossági fórumon.

Lázár János a Hódmezővásárhelyhez tartozó településrész közösségi házában rendezett lakossági fórumon elmondta, a privatizáció miatt voltak óriásiak a gáz- és villanyszámlák, a rezsicsökkentést is azért lehetett véghez vinni, mert ezek a cégek részben állami tulajdonba kerültek.

Nem sikerült azonban állami tulajdonban lévő mobilszolgáltatót létrehozni, de erről nem szabad lemondani - hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy százfős hallgatósága előtt. Lázár János álláspontja szerint a széles sávú internethez való hozzáférés közösségi alapszolgáltatás. Ezért,

ha a Fidesz megnyeri a választásokat 2018-ban, a következő ciklusban újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató

- mondta.

Lázár János mindemellett minden jelenlévőt arra biztatott, vegyen részt a február 25-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, majd áprilisban az országgyűlési választásokon. Arra kérte az embereket, támogassák Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert - aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul -, hogy folytathassa a novemberben elhunyt Almási István polgármester által elkezdett munkát.

Korábban megírtuk hogy soha nem látott ellenzéki összefogás alakult ki Hódmezővásárhelyen, ahol február 25-én időközi választást tartanak Almási István polgármester halála miatt. A Jobbik és a teljes baloldal beállt egy független jelölt, Márki-Zay Péter mögé. Az Egyesült Államokból hazatelepült nagycsaládos közgazdász kiábrándult Fidesz-szavazóként próbálja legyőzni a kormánypárt jelöltjét, Hegedűs Zoltán alpolgármestert, Lázár János miniszter favoritját. Hegedűs azt mondta, nem foglalkozik kihívójával, a megkezdett fejlesztések befejezésére koncentrál.

Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×