Infostart.hu
eur:
385.75
usd:
331.5
bux:
120744.93
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Magyarország kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát

Szijjártó Péter a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel a tanügyi jogszabály kapcsán kialakult helyzetről folytatott egyeztetése után beszélt erről.

Az ukrán oktatási törvény alapvetően sérti meg az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodást - jelentette ki hétfőn Ungváron Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki emiatt az uniós tagországok külügyminisztereinek jövő hétfői luxembourgi tanácskozásán kezdeményezni fogja a társulási megállapodás felülvizsgálatát.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén.

A miniszter elmondta: a kárpátaljai magyarság vezetőivel folytatott megbeszélésen arra az egyértelmű következtetésre jutottak, hogy a nemrég hatályba lépett oktatási törvény gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését, elveszi a már megszerzett jogot az anyanyelven történő tanulástól 10 éves kor fölött, miáltal Ukrajna minden létező nemzetközi kötelezettségét megszegi. "Ezt nem engedhetjük meg, a magyar kormány a legkeményebben szembe fog menni ezzel az intézkedéssel" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×