Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Gyorsan megbukott az ellenzéki összefogás, de Botka nem adja fel

Gyorsan megbukott az ellenzéki összefogás, de Botka nem adja fel

Elutasítja az MSZP miniszterelnök-jelöltjének választási szövetségre vonatkozó ajánlatát az érintett ellenzéki pártok többsége.

A szocialisták a listás helyek felét felajánlották lehetséges szövetségeseiknek, azok azonban nem kértek belőle. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy a közvélemény-kutatások eredményei alapján számolták ki, melyik szervezetnek hány helyet juttatnának.

Akik nem kérnek belőle

Az Együtt nem fogadja el Botka László javaslatát - mondta az InfoRádiónak a párt elnöke. Juhász Péter kiemelte: az Együtt kitart azon álláspontja mellett, hogy a 2018-as kormányváltás eléréséhez új szavazók mozgósítása a cél, és

ehhez nem alkalmas az egy nagy közös lista.

A legfontosabb teendő, hogy az egyéni választókerületekben egy közös jelöltről állapodjanak meg az ellenzéki pártok, és egyébként legalább két közös listával mozgósítható több szavazó. Juhász Péter a közös listát az Új Pólust képviselő LMP-vel, Párbeszéddel és Momentummal tudja elképzelni, mert ezek azok a pártok, amelyek a 2010 előtti politikát meghaladó politizálásra jöttek létre.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője szintén arról beszélt, hogy pártja várhatóan elutasítja az indítványt, bár még a párt vezető testülete nem alakította ki álláspontját.

„Eddig sem tudtunk és nem is tudunk olyan pártokkal választási együttműködést kötni, amelyek az elmúlt 30 évben bármilyen kormányzati szerepet kaptak.

A múlt erőivel, a múlt szereplőivel lehetetlen a kormányváltás”

- fejtette ki.

Szintén elutasítja Botka László ajánlatát a Momentum Mozgalom, amely szerint a mostani összefogási javaslat sok mindenben nem különbözik a 2014-es ellenzéki együttműködést, amely akkor nem volt sikerek.

A szervezet szóvivője jelezte: nem aggódnak a szavazatok szétaprózódása miatt. Hajnal Miklós azt mondta: mind a 106 egyéni választókerületben önálló jelöltet indítanak jövő tavasszal.

Akik nem zárkóznak el

A Demokratikus Koalíció közleményében azt hangsúlyozta: nincs új elem Botka László javaslatában, de továbbra is nyitott a tárgyalásokra.

„A DK álláspontja tehát változatlan: készek vagyunk a tárgyalásokra, európai módon, egymás önállóságának, belső döntéseinek tiszteletben tartásával. Ahogy mi elfogadjuk a reménybeli szövetségesek kongresszusi döntéseit az együttműködés módjáról, úgy kérjük, hogy ők is tartsák tiszteletben a DK pártszavazáson hozott döntését. Eszerint a párt tagjai elsöprő többséggel úgy döntöttek, hogy nem kötnek megállapodást más pártokkal közös választási listáról, ha a DK képviselőinek személyéről az MSZP kíván dönteni. A DK tagjai a pártszavazáson azzal az elképzeléssel is egyetértettek, hogy a baloldali ellenzéki pártok mind a 106 egyéni körzetben egy jelöltet állítsanak” - közölték.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a konkrét ajánlatot nem akarta minősíteni, ezt majd személyesen teszi meg a szocialistáknak. Azt mondta a hvg.hu-nak, hogy minden tárgyaláson szívesen részt vesznek, a lényeg, hogy meg kell állapodni az egyéni körzetekben. A párt korábbi döntése arra hatalmazta fel őket, hogy az új pólusról tárgyaljanak az Együttel, bár úgy látja, annak a szekere sem áll túl jól.

A Liberálisok ügyvivői testülete dönt a kérdésben, de ez megfelelő kiindulási alap, hogy elkezdődjön a gondolkodás az ellenzéki oldalon – mondta a hvg.hu megkeresésére a párt elnöke, Fodor Gábor. Szerinte sok mindenen lehet vitatkozni, de pozitív, hogy végre valaki elgondolkodott, milyen keretek között lehet együttműködni.

Botka kitart

„Továbbra is azt kérjük a demokratikus ellenzék pártjaitól, hogy az összefogásról eddig érkezett egyetlen valódi, számokat is tartalmazó, nem feltételezéseken alapuló ajánlatot, Botka Lászlóét, érdemi párttestületeik tárgyalják meg, és vegyék figyelembe szimpatizánsaik, választóik véleményét is, akik kormányváltást akarnak" – közölte Botka László kommunikációs stábja hétfő délután, a reakciókat látva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×