Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.92
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megszólalt Hagyó Miklós

Ártatlannak vallotta magát az utolsó szó jogán Hagyó Miklós egykori MSZP-s főpolgármester-helyettes, felmentését kérte az ítélőtáblától. A bíróság a jövő héten hirdeti ki a másodfokú ítéletet - írta a Magyar Idők.

A védőbeszédekkel és az utolsó szó jogán elmondott felszólalásokkal folytatódott a Szegedi Ítélőtáblán a Hagyó Miklós és 14 társa ellen indult per másodfokú tárgyalása. Az ügyvédek védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását indítványozták. Az ügyész viszontválaszában azt mondta: nem megalapozottak az eljáró bíróságot és a vád törvényességét megkérdőjelező felvetések. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eljárás a BKV Zrt. akkori vezérigazgatója, Kocsis István feljelentése, a cég belső vizsgálatai alapján indult el.

Hagyó Miklóst 1,5 milliárd forint sikkasztásával vádolja az ügyészség. A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntette miatt két év négy évre felfüggesztett börtönre ítélte. A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat felmentett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítását, másoknál az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.

Az utolsó szó jogán Hagyó Miklós kijelentette: semmilyen bűncselekményt nem követett el. Ártatlanságát hangoztatta a többi jelen lévő vádlott is. Többen is arról beszéltek, milyen károkat okozott nekik a hét-nyolc éve tartó büntetőeljárás.

Lelovics Ottó, Hagyó egykori kommunikációs tanácsadója több mint másfél órás beszédében egyrészt az ügyészséget bírálta. Hosszasan sorolta, hogy szerinte milyen szabálytalanságok történtek az eljárás során. Emlékezetes: Lelovicsot első fokon folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt egy év két hónap börtönre ítélték, a végrehajtást azonban két évre felfüggesztették.

A Szegedi Ítélőtábla jövő pénteken hirdeti ki a másodfokú ítéletet - olvasható a Magyar Időkben.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×