Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
331.38
bux:
120874.64
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A személyautókra is lecsapna az új büntetési rendszer?

A személyautókra is lecsapna az új büntetési rendszer?

Felmerült, hogy ha a rendszer megmér minden arra haladó járművet, akkor túlsúly esetén azok mindegyikét meg is tudja büntetni.

Hivatalosan is üzemel a Nemzeti Tengelysúlymérő-rendszer (TSM). A rendszert február óta tesztelik, a hivatalos közlemény szerint pedig az elsődleges feladata a túlsúlyos teherautók kiszűrése lesz.

A mért adatok alapján

büntetésre egyelőre még nem, figyelmeztetésre azonban már számíthatnak az "elkapott" teherautók üzembentartói.

Erre két dolog miatt van igazán szükség. Egyfelől a túlsúlyos teherautók jelentős mértékben rongálhatják az aszfaltot, másrészről pedig jóval balesetveszélyesebbek lehetnek, mint a "normálisan" megpakolt kocsik. Az eddigi, forgalomból való kiintéses ellenőrzés pedig nem volt túl hatékony, hiszen jóval kevesebb járművet lehetett így ellenőrizni, mint amennyi az adott szakaszon elhaladt.

Sok autósban azonban felmerült, hogy ha a mérések egyik oka a balesetmegelőzés, és a rendszer egyébként is megmér minden arra haladó járművet – legyen az egy személyautó, egy furgon vagy egy nyergesvontató – megmér, akkor túlsúly esetén logikusan azok mindegyikét meg is tudja büntetni.

Márpedig a büntetési tételek még egy fuvarozó cégnek is magasak, nemhogy egy személyautósnak.

A téma kapcsán a hvg.hu megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy megtudja, a teherautósokon kívül vajon a többi autót is büntetheti-e a rendszer túlsúly esetén.

A tárca válaszából kiderül, hogy a mérőpont az összes arra elhaladó járművet megméri, de bírsághatározatot csak később, és csak a teherautók üzembentartói kapnak.

Vagyis a személyautókat nem fogja a rendszer büntetni,

még akkor sem, ha egyébként az előírtnál nagyobb súlyt pakoltak bele.

Ugyanakkor azt is hozzátették: "ez nem azt jelenti, hogy a személyautósoknak nem kell betartani az előírásokat, mert a hatóság emberei ugyanúgy dolgozni fognak az utakon, és ha szükségesnek látják, a személyautókat is megállítják majd.

A közleményből az is kiderül, hogy

a furgonokat, puttonyos autókat is méri a rendszer, de bírságot ezek a járművek sem kapnak.

Az ország jelenlegi 89 mérőpontján már a hitelesítés zajlik, ezt minden bizonnyal néhány héten/hónapon belül befejezik. 

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Az amerikai gazdaság gyorsul, a Fed befejezte a szigorítást, az inflációs adatok megnyugtatóak – a tőzsdék mégsem tudnak új lendületet venni, hiszen például a Nasdaq 100 sem emelkedett hónapok óta új csúcsra. Miért fullad ki minden ralikísérlet, amikor a hírek látszólag tökéletesek? A válasz nem a kamatokban és nem is a vállalati jelentésekben rejlik, hanem a pénzügyi rendszer "gépházában", ahol csendben, de radikálisan átrajzolódtak az erőviszonyok. Egy kritikus védőháló épp most foszlott semmivé, és a Fed kénytelen volt a színfalak mögött beavatkozni - de az eredmény egészen más lehet, mint amire a piac számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×