Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
307.74
bux:
137270.18
2026. április 17. péntek Rudolf

Váratlan fordulat a gyermekotthoni erőszak ügyében

Pedofíliagyanú miatt a vádat emeltek a bicskei gyermekotthon egykori vezetőjével szemben, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van - írja a Magyar Idők.

A Fejér Megyei Főügyészség csütörtökön vádat emelt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt vezetőjével szemben. A vádirat szerint V. János 2004–2016 között a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekkel, az alá-fölérendeltségi helyzetet kihasználva, szexuális cselekményt végzett. A vádlott tíz gyermek és kamasz sérelmére követte el a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét - írja a Magyar Idők.

V. János, a bicskei gyermekotthon egykori vezetője köztiszteletnek örvendett, intézetét nyitott, jól működő gyermekotthonnak tartották – egészen addig, amíg tavaly október elején két korábbi lakó azzal vádolta meg, hogy éveken át molesztálta őket. Később újabb fiatalok jelentkeztek hasonló vádakkal, összesen tizenöten. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azonnal felfüggesztette állásából a férfit, vizsgálatot rendelt el és feljelentést tett a rendőrségen. Az intézmény vezetőjét végül tavaly októberben helyezték előzetes letartóztatásba.

Vádat emeltek a gyermekotthon egyik nevelője ellen is. Az ügyészség a „gyermekvédelmi szakemberek” foglalkozástól való eltiltását is kérte - olvasható a Magyar Időkben.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Magyar Péter: a parlament alakuló ülésén tervezem letenni a miniszterelnöki esküt – több miniszter és tárcája is végleges

Nem tart igényt a Tisza Párt a korábbi ciklusokhoz hasonló arányú parlamenti alelnöki pozíciókra, és megígérte: véget ér a pénzszórás a parlamentben, erről számokat is nyilvánosságra hozott. Sulyok Tamás korrektségére számít abban, hogy először vele közli az alakuló ülés és a miniszterelnöki eskütétel napját, az eskütétel egyébként a Szent Korona előtt lesz, elhangzik a székely és a magyar Himnusz is. Kiderült: Kármán András pénzügyminiszter lesz, Kapitány István pedig gazdasági. Megerősítette Magyar Péter azt is, hogy már folyamatban van a megválása EP-képviselői mandátumától, így tudja csak letenni a hivatali esküt miniszterelnökként.

Magyar csúcskatonák indultak Faranciországba

Az Orion 2026 nevű gyakorlat áprilisi szakaszában NATO-parancsnokság alatt több ezer katona, mintegy 1800 harcjármű, több tucat helikopter és több száz pilóta nélküli eszköz gyakorlatozik együtt. Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke csütörtökön utazott el Lille-be, ahol informális egyeztetéseket folytat vezérezredesekkel, NATO-parancsnokokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.04.17. péntek, 18:00
Dobrowiecki Péter
Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Megszólalt Csányi Sándor a Tisza kétharmados győzelméről

Megszólalt Csányi Sándor a Tisza kétharmados győzelméről

Ma 10 órától tartja éves rendes közgyűlését az OTP. Az eseményen Csányi Sándor és az OTP menedzsmentje is részt vesz. A részvényesek ma többek között saját részvény visszavásárlásról és osztalékfizetésről is döntenek. Az eseményről élőben tudósítottunk. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×