eur:
394.03
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nagy változás az M1-esen

Elkezdődött az M1-es autópálya és a 83-as főút csomópontjának átépítése Győrben, a fejlesztés nettó 1,4 milliárd forintba kerül - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A jövő év nyarára elkészülő új csomóponton gyorsabb és biztonságosabb lesz az áthaladás, a sztrádára való fel- és lehajtás, valamint a városba bevezető szakasz közlekedése.

Jelenleg a terület előkészítésén dolgoznak: folyik a lőszermentesítés, a régészeti feltáráshoz szükséges munka, valamint folyamatban van az építéshez szükséges forgalomkorlátozás tervezése és kiépítése. Ezekről több fórumon is tájékoztatni fogják a lakosságot.

A fejlesztés során egy kilométer hosszan a meglévő kétszer egy sávos útból kétszer két sávos készül. Az autópálya és a 83-as út keresztezésénél a meglévő, valamint a Mérföldkő utcánál található csomópontokat úgynevezett turbó körforgalmú csomóponttá építik át.

Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli irányából Pápa felé közvetlen ág épül ki, a sztráda hídja alatt pedig a 83-as utat a kapacitás növelése érdekében kétszer két sávra szélesítik ki. A szakaszon modern közvilágítást építenek ki, a turbó körforgalmak közepére pedig fénytornyok lesznek telepítve.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az utóbbi években Győr Magyarország egyik meghatározó gazdasági központja lett, s ezzel összefüggésben megnőtt az M1-es autópálya, és a megyeszékhelybe irányuló agglomeráció forgalma.

A 83-as út csomópontjainak kapacitása kimerült. Az autópálya Mosonmagyaróvár felőli lehajtójánál a csomópont kialakítása nem megfelelő, a város irányába történő kikanyarodás pedig rosszul belátható, amit a nagy forgalom tovább nehezít. A csomópontok ezért nagyon balesetveszélyesek - hangoztatta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×