Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hétfőn derül ki a következő lépés a holland-ügyben

A külgazdasági és külügyminiszter értékeli, hogy a holland külügyminiszter pénteken felhívta a távozó holland nagykövet kijelentése miatt, az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: nem akarja élezni a konfliktust, de Magyarországot senki sem rágalmazhatja következmények nélkül.

Szijjártó Pétert azzal kapcsolatban kérdezték az M1 aktuális csatornán péntek este, hogy Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány".

A miniszter elmondta: Bert Koenders holland külügyminiszter néhány órája telefonon felhívta őt, és azt mondta: "nyilvánvaló", hogy nem tükrözi a holland kormány álláspontját, amit a nagykövet a terrorizmus és Magyarország összefüggéséről mondott, ettől elhatárolódott, és úgy fogalmazott, "nem boldog" a kijelentés miatt.

Bert Koenders kérte, hogy próbálják csökkenteni a feszültséget - idézte holland kollégája szavait Szijjártó Péter.

A miniszter arra kérte a holland tárcavezetőt, hogy ezt tegye világossá a nyilvánosság előtt is, ami - fűzte hozzá -, már megtörtént.

Hozzátette: hétfőn konzultál a hazarendelt hágai magyar nagykövettel,

az ottani ideiglenes ügyvivő pedig bemegy a holland külügyminisztériumba, és "még egyszer ezt a beszélgetést lefolytatja".

Hétfőn döntenek arról, hogy mi a következő lépés - közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: a holland külügyminiszter világossá tette, hogy a nagykövet nem kormánya álláspontját képviselte és elhatárolódott ettől, ő pedig "értékeli ezt a telefonhívást". Úgy folytatta: részletesen áttekinti a holland külügyminiszter nyilatkozatát.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: nem akarja élezni a konfliktust, senkinek nem érdeke, hogy két EU-tagország egymással vitában álljon, de - fűzte hozzá - nem Magyarország kérte, hogy a holland nagykövet vonjon párhuzamot "a magyar kormány és a terrorszervezetek gondolkodásmódja között", ezért nem lehet nagyvonalúságot elvárni ebben a helyzetben. Magyarországot senki sem rágalmazhatja következmények nélkül - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy a vita egy pontra vezethető vissza: vannak az Európai Unióban bevándorláspárti és biztonságpárti kormányok, a hollandok a bevándorláspártiak közé tartoznak, a magyar kormány pedig a magyar emberek biztonságát tekinti elsődleges kérdésnek. A miniszter úgy fogalmazott: ezt a diplomáciai vitát a két ország között a holland nagykövet "elfogadhatatlan" nyilatkozata okozza.

Szijjártó Péter jelezte azt is: a gazdasági kapcsolatokat nem érinti ez a diplomáciai probléma.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×