eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Csütörtöktől a Nyugati tér környékét is jobb elkerülni

Csütörtöktől már a Nyugati téren is forgalomkorlátozásokra lehet számítani a 3-as metró felújításának előkészületei miatt. Az Árpád hídnál és az Újpest-Városkapu metróállomásoknál már korábban elkezdtek dolgozni.

Csütörtökön már a Nyugati téren is elkezdik a 3-as metró a felújításának előkészületeit. A BKV közölte, hogy ezért várhatóan október 31-éig forgalomkorlátozások lesznek a környéken, mert a metrópótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai munkálatokat. Közúti jelzőrendszert építenek ki, áthelyezik a közműveket, és utat is építenek.

A nappali munkavégzés miatt a Margit híd irányából balra a Váci útra kanyarodó két forgalmi sávból csak a belső lesz járható; a Bajcsy-Zsilinszky útról balra, a Margit híd irányába nem lehet kanyarodni, a visszafordító sáv járható marad. A Teréz körútról jobbra, a Váci útra kanyarodva sávszűkület várható. A Váci úton a Margit híd felé jobbra kanyarodó sávot egy szakaszon lezárják, de jobbra kanyarodni továbbra is lehet. A Váci útról a visszafordító és a balra az Oktogon felé kanyarodó két forgalmi sáv közül csak a belsőn lehet közlekedni.

A 3-as metró északi szakaszán már elkezdték a rekonstrukció előkészületeit, az Árpád hídnál várhatóan október végéig tartanak a Váci út – Róbert Károly körút csomópontjában a metró felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkálatok, ezért jelenleg is korlátozások vannak a környéken. Az Újpest-Városkapu metróállomásnál is dolgoznak a felújítás előkészítésén, a Váci út belvárosba vezető oldalán a szélső forgalmi sávot lezárták, az útszűkület augusztus 31-ig marad érvényben, autóbuszmegállót is kialakítanak itt.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, ha szeptember elejéig aláírják a szerződést a Strabaggal az északi szakasz hat állomásának felújításáról, akkor a munkálatok októberben megkezdődhetnek. A Strabag 24 milliárd forintért vállalta a beruházást. Bolla Tibor hozzátette: a hat megállónak 2018. november végéig kell elkészülnie, így bő egy év alatt megújulhat az Újpest-Központi, az Újpest-Városkapui, a Gyöngyösi utcai, a Forgách utca, az Árpád hídi és a Dózsa György úti metróállomás.

A BKV vezetése abban is bízik, hogy a 3-as metró alagútjának és biztosítóberendezéseinek felújítására kiírt tender eredményhirdetésével sem kell tovább várni augusztus végénél. A társaság a lehető leghamarabb szeretné megismételni a két közbeszerzési eljárást, a szakértők mindenekelőtt azt vizsgálják, kell-e bármit is változtatni a kiíráson ahhoz, hogy az végre eredményes legyen.

Tarlós István főpolgármester júniusban beszélt arról, hogy a főváros nem kap plusz pénzt a kormánytól a munkálatokra, amelyet ezért saját maradványából egészít ki. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén júniusban mondta el, hogy a főváros, a kormány és Brüsszel, vagyis az Európai Bizottság ennek a programnak a három szereplője, ezért egyeztetésre van szükség, hogy Budapest további uniós forrásokból az egész metróvonalat fel tudja újítani.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×