Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

A külügyminiszter szerint a V4 együttműködés sosem volt ennyire erős és hatékony, mint most - a nap hírei

Eddig mintegy 2 ezer kárigény érkezett a Green Holidays utasaitól a biztosítóhoz. Az LMP szerint a fontos fejlesztések helyett látványberuházásokra költ a kormány.

Az Európai Unió legszorosabb és leghatékonyabb szövetségének nevezte a visegrádi együttműködést a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint az unió most olyan történelmi kihívások előtt áll, hogy az azokra adott válaszok alapvetően határozzák meg Magyarország és Közép-Európa jövőjét is. A tárcavezető a Kossuth Rádióban hozzátette: a magyar elnökség alatt is folytatódnak az úgynevezett V4+ formátumok. Elmondása szerint vannak országok, amelyek a visegrádi csoport tagjai vagy szorosan együttműködő partnerei szeretnének lenni, de a V4 tagjai nem terveznek bővítést.

Eddig mintegy 2 ezer kárigény érkezett a Green Holidays utasaitól a biztosítóhoz. A Magyar Biztosítók Szövetségének szóvivője egyelőre nem tudta megmondani mekkora az összes kárigény, illetve azt, hogy az 500 millió forintos vagyoni biztosíték elég lesz-e a kártalanításra. Gilyén Ágnes közölte: a kárigényeket július 31-éig lehet bejelenteni. A Green Holidays utazásszervező Kft. július 2-án jelentett fizetésképtelenséget.

Példaértékűnek és hatékony eszköznek tartja az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerét a területért felelős államtitkár. Tállai András elmondta: 2 és fél év alatt 65 ezer regisztrált vállalkozás mintegy 29 millió szállítmányának adatait elemezték a hivatal szakemberei, akik mintegy 10 ezer törvénysértést jegyzőkönyveztek. A jogszabályokat megszegő vállalkozások összesen 616 millió forint mulasztási bírsággal számolhatnak. Az államtitkár hozzátette: az ekáer a gazdaságfehérítés mellett az adóbeszedés hatékonyságát is növeli.

Jövőre tovább bővülnek a családi adókedvezmények - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence közölte: a két gyermekes családok éves szinten 420 ezer forint adókedvezményben részesülnek. Az intézkedés 390 ezer kétgyermekes családot érint. Az államtitkár szólt arról is, hogy 2 év alatt a háromszorosára emeli a fesztiváltámogatási keretet az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca a fővárosi mellett a vidéki művészeti fesztiváléletet is erősítené.

Az LMP szerint a fontos fejlesztések helyett látványberuházásokra költ a kormány. Csárdi Antal, a párt fővárosi közgyűlési képviselője úgy vélte: ma csak azok fejlesztések kapnak zöld utat, amelyek kampánycélokat szolgálnak. Példaként a vizes VB-t említette, amelynek 25 milliárd forintra tervezett költségei már most 130 milliárd forint körül vannak, és senki nem tudja mi lesz a végső összeg.

A kísérő nélküli kiskorúak ellátásáról egyeztetett az Európa Tanács illetékes testülete Budapesten. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a szerdától itt tartózkodó bizottság nem talált olyan esetet, amely szerint Magyarországon kísérő nélküli kiskorút szexuálisan zaklattak vagy kizsákmányoltak volna.

Hamburgban csaknem 500 rendőr sebesült meg a G20-csúcs idején indított rendőri műveletben. A rendfenntartó erők vízágyúkat és könnygázt is bevetettek a tömeg oszlatására. A szombaton véget ért találkozó után a rendőrök 186 embert állítottak elő, 225-öt őrizetbe vettek, és 37 letartóztatási parancsot is kiadtak.

Kijevben a humanitárius segítségnyújtás folytatását ígérte az ukrán miniszterelnöknek az ENSZ főtitkára. António Guterres kijelentette: támogatja a válság rendezését, ugyanakkor a harcok beszüntetésére szólított fel. Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök új mechanizmusok bevezetését sürgette a problémák megoldására. Közben Kijevbe érkezett Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is, aki a kelet-ukrajnai béke segítésére szólította fel Moszkvát. Ukrán sajtóhírek szerint Kijevbe várják a NATO főtitkárát is.

Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök. Az iraki erők tavaly október 17-én indítottak támadást az ország második legnagyobb városának visszavételéért, amely 2014-ben került az Iszlám Állam kezére. A város ostroma alatt több ezer civil vesztette életét, és csaknem egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására.

Isztambulban több százezren vettek részt egy ellenzéki nagygyűlésen. A rendezvény a Köztársasági Néppárt vezetőjének több mint háromhetes kampányának záróeseménye. A 68 éves politikus június 15-én gyalog indult el Ankarából a 425 kilométerrel távolabbi Isztambulba. A megmozdulással pártja egyik képviselőjének bebörtönzése ellen tiltakozik. A törvényhozót 25 évre ítélték, mert államtitkokat osztott meg egy ellenzéki napilappal.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×