Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.69
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Újabb fordulat a szürke rendszám ügyében

Újabb fordulat a szürke rendszám ügyében

Nem lesz kötelező kiváltaniuk a harmadik rendszámot a kerékpárt szállító autóknak. Az erről szóló rendeletmódosítás a belügyminiszter szerint napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben.

A harmadik rendszám szürke színű, 5500 forintba kerül és azért kell, mert a vonóhorgon szállított biciklik eltakarják az autó rendszámát - ezt január elején mondta az InfoRádióban Révész Máriusz kormánybiztos. Akkor úgy fogalmazott, hogy a részleteket még kormányrendeletben tisztázni kell, de várhatóan áprilistól lehet igényelni a harmadik rendszámot.

Szalay László Imre, a Belügyminisztérium szakreferense április elején azt ígérte az InfoRádióban, hogy a szürke rendszámot egyszerűen lehet majd igényelni.

A folyamat a tervek szerint így nézett volna ki: a tulajdonosnak vagy az üzembentartónak be kell jelentkeznie a megszokott műszaki vizsgaállomásokra, el kell vinnie az autót, rászerelve a kerékpártartóval. Ott rövid szemrevételezéssel és fényképezéssel elvégzik a vizsgálatot, és erről kibocsátanak egy műszaki adatlapot, majd ezzel lehet elmenni a járási hivatal okmányirodájába, a kormányablakba, és ott lehet igényelni a rendszámot.

Időközben az is kiderült, hogy az 5500 forint valójában majdnem tízezer, mert a harmadik rendszámot 2300 forintért írják be a kocsi papírjaiba. Ráadásul a nem állami vizsgaálomásokon külön le kell műszakiztatni az autót, mielőtt felszerelik rá a harmadik rendszámot. Ez is időbe és pénzbe kerül, mint ahogyan az is, hogy a csomagtérajtóra rakott kerékpártartók esetében ki kell alakítani a rendszámtáblát megvilágító lámpa helyét.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a Fidesz-frakció a törvény felülvizsgálatára kérte a kormányt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy a kormánypárti képviselőcsoport "hülyeséggé nyilvánította” a kerékpárt szállító autók harmadik rendszámáról szóló szabályt.

A szocialisták frakcióvezetője, Tóth Bertalan is foglalkozott a témával. Írásbeli kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez, akinek válasza már fel is került az Országgyűlés honlapjára. Kiderül belőle, hogy

a harmadik rendszám kiváltása nem lesz kötelező.

Nem lesz szükséges hozzá a műszaki szemle, illetve és az autó rendszámát ezentúl is át lehet szerelni a kerékpárszállító eszközre.

A rendeletmódosítás napokon belül megjelenik – ígérte a tárcavezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×