Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
A plakátokon is eljött a Jobbik-fordulat

A plakátokon is eljött a Jobbik-fordulat

A korábbiakhoz képest pozitívabb üzenetű plakátokra cserélte korábbi hirdetéseit a Jobbik.

A „Ti dolgoztok, ők lopnak”, illetve az „Ők lopnak, mi visszavesszük” jelmondatok után egy, a nemzeti trikolór színeivel vízszintesen osztott „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” feliratú plakáttal folytatja kampányát a Jobbik.

A plakátokon is eljött a Jobbik-fordulat

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője úgy látta, hogy az eddigi, igen heves előkampánynak egyértelműen a kormánypártok a nyertesei, a Jobbik – plakátkampánya ellenére – a vesztesek oldalán található.

"Pozitív üzenettel próbált meg a Jobbik előállni a nyári uborkaszezon kezdetén, az őszi parlamenti szezonkezdet előtt látni fogjuk, hogy ez a fajta imázspolitizálás pontosan mihez vezet" - mondta az elemző, és úgy látja, a korábban meghirdetett néppártosodási akció sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Jobbik nagyjából ugyanarra a támogatottsági szintre állt be szinte minden társadalmi csoportnál.

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző központ munkatársa úgy véli, hogy bár nem szerencsés nyáron kiplakátolni a politikai üzeneteket, feltehetőleg azért folytatja kampányát a Jobbik, mert most még olcsón megteheti, hiszen a településkép-védelmi törvény nemrég elfogadott módosítása július 15-től csak listaáron engedi a plakátolást.

"A Jobbik most megpróbál pozitívabb hangnemre váltani, hogy ha a Jobbikra szavaznak az emberek, akkor minden békésebb meg nyugodtabb lesz. Az, hogy a párt mostanában békességet hangoztat, hogy véget kell vetni már ennek az acsarkodásnak, nagyon érdekes fordulat a politikájában, miután gárdistakorszakában a Jobbik még igencsak a feszültségek szítására, illetve az ellenségkép kreálására törekedett" - mondta Nagy Attila Tibor. Szerinte a Jobbiknak általános problémája, hogy a korábbi radikális párt hitelesen tudja-e magát konszolidáltabb erőként bemutatni a választóknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vasárnap kezdődik a Házasság hete: a hűség témája áll a középpontban

A vasárnap kezdődő Házasság hete országos rendezvénysorozat fókuszába idén a hűség témája kerül. Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója az InfoRádióban hangsúlyozta: ma már nem a hűtlenség a legfőbb válóok, hanem az elhidegülés, aminek csak az utolsó állomása a megcsalás. A Házasság hete programjai ezúttal arról is szólnak, hogyan lehet mindezt megelőzni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Új agrártámogatást jelentett be Nagy István, a cél a fagykárok enyhítése

Új agrártámogatást jelentett be Nagy István, a cél a fagykárok enyhítése

A tavalyi tavaszi fagy jelentős károkat okozott a kertészeti ágazatban, amelyek mérséklésére az Agrárminisztérium célzott intézkedésekkel reagál. A Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében most újabb támogatási lehetőség nyílik: egy összesen 2 milliárd forint keretösszegű felhívás segíti a fagykárt szenvedett ültetvények cseréjét. A vissza nem térítendő támogatásra a kérelmeket első körben 2026. február 5. és február 18. között nyújthatják be az érintett gazdálkodók – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×