Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.95
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Júliusban leállhatnak a Tesco-k

Eddig több ezren csatlakoztak az áruházi alkalmazottak helyzetének javítását célzó országos demonstrációs kezdeményezéshez, melynek részeként júliusban munkalassításra lehet számítani több Tesco-egységben - számolt be a Magyar Idők.

Az áruházlánc vezetői és a társaság bérpolitikája ellen tiltakozó szakszervezetek között várhatóan június 20-án lesz a következő tárgyalás.

Ezt követően kerülhet nyilvánosságra, hogy pontosan mikor és milyen eszközökkel fejezik ki elégedetlenségüket a dolgozók - számolt be a Magyar Idők.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a Magyar Időknek elmmondta: a következő bértárgyaláson a munkavállalói érdekképviseletek megpróbálják jelentősen feljebb tornázni a vállalat által a múlt héten bejelentett, dolgozónként bruttó négyezer forintos béremelés összegét.

Amennyiben ez nem sikerül, még azon a napon bejelentik, hogy a nyár során mikor és milyen helyszíneken várhatók a demonstrációs lépések.

Az elnök jelezte, a szakszervezeti összefogásból országos elégedetlenségi hullámmá dagadó ügyhöz az érintett dolgozók mellett vásárlók, önkéntes aktivisták is csatlakoztak, akik a kijelölt Tesco-áruházakban részt vesznek majd a szervezett demonstrációkban.

A megmozdulásokra akkor lehet számítani, ha a cég alkalmazottainak 70 százalékát kitevő fizikai dolgozók esetében a vállalat által júliustól tervezett bruttó 165 ezer forintos fizetések az újabb tárgyalásunk eredményeként nem közelítik meg a korábbi elveknek megfelelően kalkulált bruttó 200 ezer forintos bérkövetelést. Ráadásul egyelőre azt sem tudják, a minimálbérnél magasabb fizetésen lévő áruházi vezetők mekkora emelésre számíthatnak, azt ugyanis a cég egyelőre nem ismertette, de ennek mértéke is kritikus lehet - jelentette ki a KDFSZ elnöke.

Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke arról beszélt a lapnak, hogy több ezer aláírás gyűlt már össze annak támogatására, hogy a szakszervezetek fellépjenek a kiskereskedelmi munkavállalók tisztességes bérezése érdekében. Elmondta, érdekképviseletként nincs más választásuk, mint a munkavállalók igényeinek képviselete, mely ez esetben a bérek versenyképessé tételét célozza.

Ismertette, a június 20-i tárgyalás előtt még sor kerül egy egyeztetésre a tescós boltvezetők, illetve a cég képviselői között, a dolgozók körében eddig példátlannak számító egységes felháborodás azonban előrevetíti a várható folytatást.

Közölte, meghaladta előzetes várakozásaikat az eddig összegyűlt támogató aláírások többezres száma, a demonstrációs megmozduláshoz ráadásul nem csupán a tescós alkalmazottak java része, hanem más nagy áruházak dolgozói is csatlakoztak a szolidaritási nyilatkozatukkal.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×