Infostart.hu
eur:
386.78
usd:
330.18
bux:
109727.06
2025. december 19. péntek Viola

Új jelentés az egészségügyről: kritikus a helyzet

Az egészségügy helyzetéről szóló nyilatkozatot készített a Magyar Orvosi Kamara, ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar lakosság egészségi állapota évtizedek óta kritikus helyzetben van, egyúttal intézkedéseket sürget.

A közlemény szerint az elkészült dokumentum egyik legfontosabb megállapítása, hogy a Magyarországéhoz hasonló körülmények között működő országokban már régen

nem mutatható ki semmiféle közvetlen összefüggés a GDP nagysága és az egészségügy finanszírozására fordított hányada között.

Utóbbi mértéke kizárólag politikai döntésen alapul, ennek következtében tehát egy ország költségvetése "morális dokumentum is" - olvasható az anyagban.

A deklarációban - amelyet eljuttattak az állami, kormányzati, egyházi, érdekképviseleti vezetőkhöz - egyebek között az áll, hogy a magyar lakosság egészségi állapota évtizedek óta kritikus helyzetben van.

Az egészségügyi ellátórendszer működése és biztonsága a hatalmas tőkeberuházások ellenére sem javul, dolgozói túlterheltsége, az elégtelen bérek miatti elvándorlása már a betegek és a lakosság által is érezhetően romlik.

A dokumentum az állapotromlás okaként nevezi meg, hogy

  • súlyosan elégtelenek a biztonságos működéshez szükséges források,
  • kiszámíthatatlan a működési források biztosítása és
  • az a pénzhiány, amelyet "már nem lehet az ország gazdasági helyzetére fogni".

Az orvoskamara szerint alapvető változásra van szükség, ezért fordul a szervezet a döntéshozókhoz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatója: ez a csúcs egy haditanács volt

Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatója: ez a csúcs egy haditanács volt

A péntek hajnalba nyúló csütörtöki brüsszeli EU-csúcsot követően a miniszterelnök némi alvás után állt az újságírók hadának rendelkezésére. Beszámolt róla, az EU-csúcs haditanács volt, a hozzászólások 90 százaléka arról szólt, hogyan győzzük le Oroszországot. Beszélt a belgák harcáról, egy nagy nyugat-európai tévhitről a hétköznapi emberek fejében, és arról, hogy az uniós országok hogyan adnak hitelt Ukrajnának – az európai emberek fizetni fognak, a miniszterelnök szerint ez a téma elemi erővel fog feltörni Nyugat-Európában. A miniszterelnök szerint ugyanazon a rendkívül veszélyes pályán vagyunk, mint annak idején az I. világháború előtt.

Jövőre is a csehek védik a szlovák légteret

Csehország a jövő évben is részt vesz a szlovák légtér védelmében. Erről Jaromír Zůna új cseh védelmi miniszter és szlovák kollégája, Robert Kaliňák csütörtöki telefonos egyeztetésükön állapodott meg.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×