Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Figyelmeztetnek a szakértők: hamisítás betonkeverővel, útfestékkel

Figyelmeztetnek a szakértők: hamisítás betonkeverővel, útfestékkel

Szerdán van a hamisítás elleni világnap. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkárhelyettese szerint szinte nincs olyan termék, amit ne hamisítanának. Pál Roberta az InfoRádióban felhívta a figyelmet arra, hogy gyógyszerek esetében egy ilyen termék akár tragédiát is okozhat.

Minden év júniusában változó időpontban tartják a hamisítás elleni világnapot. Először 1998-ban hirdette ezt meg a Global Anti-Counterfeiting Group.

„Az OECD, illetve EUIPO kutatásai alapján a világkereskedelem 2,5-5 százaléka közötti része érintett hamisítással. Magyarországon termékfüggő, gyógyszerek esetén a fogyasztók bevallása szerint 5 százaléknyi a hamis termékek fogyasztásának aránya. Ruházati termékek esetében azonban 17-20 százalék ez az arány az utóbbi években” - mondta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkárhelyettese.

Figyelmeztetnek a szakértők: hamisítás betonkeverővel, útfestékkel

Mindent hamisítanak, amit megvesznek

Pál Roberta szerint szinte nincs olyan termék, amit ne hamisítanának.

Hozzátette, a hamisítások nagy része továbbra is a távol- vagy a közel-keleten történik, de egyre több készül uniós tagállamban is, annál is inkább, mert kisebb a lebukás veszélye.

„A mobiltelefontöltőktől a fogyasztószereken át sajnos az onkológiai, azaz rákellenes gyógyszerekig bármit elérhetünk. Másik nagy probléma a digitális tartalmak és a szerzői jogvédelem alatt álló alkotások – zene, filmek - illegális hozzáférhetővé tétele, különösen az interneten.”

A gyógyszerek közül különösen népszerű a potencianövelő-szerek hamisítása, amelyeket sok esetben extrém módon színeznek be.

„Gyakran akár betonkeverőket használnak egy tabletta kék színének eléréséhez, a sárga színű, szintén potencianövelő termékhez pedig útfestéket használnak.”

Az eladhatóság érdekében bármit

A hamisítványok minőségéről a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkárhelyettese azt mondta, tíz éve még egyértelműen szemet szúrt egy hamisítvány, ma már egyre jobb minőségűek.

Figyelmeztetnek a szakértők: hamisítás betonkeverővel, útfestékkel

„Ez nem azt jelenti, hogy megfelelő a minőségük és ne okozhatnának kárt, de ránézésre sokszor csak szakértő tudja megállapítani, eredeti vagy hamis termékről van szó. Ez azért is veszélyes, mert sok fogyasztó nem akarna hamisat vásárolni.

Még nagyobb csalódás lehet a vége.”

Pál Roberta felhívta a figyelmet arra, hogy gyógyszer esetében a hamisítvány akár tragédiát is okozhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Az Európai Unió 650 milliárd eurós helyreállítási alapja a lezárásához közeledik, miközben az ellenőrzési rendszer több eleme csak a kifizetések megindulása után állt fel, ez pedig megnövelte a visszaélési kockázatokat – állítja az Európai Számvevőszék friss különjelentése. Az auditorok felróják a késve kiépített kontrollrendszereket, nem egységes adatbányászati gyakorlatokat és egymásnak nem teljesen megfelelő jelentési számokat, ami a program végjátékában különösen kockázatossá teszi a rendszert. A tét túlmutat az RRF-en: ha a következő uniós költségvetésben szélesebb körben is teljesítményalapú finanszírozás jön, a mostani tapasztalatok precedenst teremtenek az uniós pénzek jövőbeli ellenőrzésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×