eur:
397.71
usd:
367.71
bux:
89971.53
2025. március 22. szombat Beáta, Izolda
Meglepő, hányan ülnek itthon börtönben állatkínzás miatt

Meglepő, hányan ülnek itthon börtönben állatkínzás miatt

Az állatvédők úgy érzik, hiába volt napirenden az elmúlt hónapokban a szigorítás, az állatkínzás visszaszorítása érdekében nem történt semmi, sőt jelenleg senki sincs börtönben ilyen bűncselekmény elkövetése miatt.

Mészáros Gabriella, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének (MÁOSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, 2016 szeptemberében javaslatcsomagot adtak át az Igazságügyi Minisztériumnak, ennek viszont a mai napig nincs látható eredménye, Völner Pál parlamenti államtitkár már tavaly jelezte, ez a szabályozási terület több minisztérium hatáskörét is érinti, így tárcaközi egyeztetésekre lesz szükség.

Február 20-án állatvédők tüntettek a Parlament előtt, miután nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyen egy fiatalember agyonvert egy kiskutyát. Akkor az állatvédők követelték, hogy az állatkínzás büntetési tételének felső határát emeljék kettőről három évre, különös kegyetlenség esetén pedig ötre. Úgy tudja a MÁOSZ, a közeljövőben nem várható ilyen döntés.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte, jelenleg senki sem tölti jogerős szabadságvesztését állatkínzás miatt. Ez azért érdekes, mert tavaly szeptemberben még 15 ilyen személy volt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.24. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton

Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton

Az orosz Gazeta beszámolója szerint éppen az egyik legfontosabb kérdésről, az ukrajnai területek elosztásáról zajlanak egyeztetések a háttérben a kelet-európai konfliktus lezárásáért, mind az ukrán, mind az orosz féllel. Nem csillapodott Donald Trump étvágya: újabb feltételeket szabott az ukrán ásványkincs-megállapodásnak. Eközben bizonyító erejű felvételek jelentek meg arról, hogy Ukrajna súlyos csapást mért az oroszországi Engels légibázisra, az orosz stratégiai bombázók állomáshelyére. Közben Ukrajnát heves dróntámadás érte szombat virradóra, a támadás több halálos áldozattal járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×