Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Így erősítik a fiatalok digitális immunrendszerét

Így erősítik a fiatalok digitális immunrendszerét

A fiatalok "digitális immunrendszerének" erősítése érdekében indít kampányt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve - közölte Novák Katalin államtitkár.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott rendkívüli osztályfőnöki órán vett részt. Előtte a diákok megtekintették a Wellhello zenekar szövegeire épülő #Sohavégetnemérős című filmet. Novák Katalin arról beszélt, hogy a film "szerethető, vicces formában" mutatja be a fiatalokra leselkedő veszélyeket, ezért jó döntésnek tartja, hogy az ÚNK-n keresztül támogatták elkészültét. A fiatalokat a digitális téren sok veszély fenyegeti, ugyanakkor

a "digitális immunrendszerük" nem elég fejlett

- mondta.

Novák Katalin ezért bejelentette egy úgynevezett digitális immunerősítő program elindítását, amelyet az ÚNK fog megszervezni, a nagykövete pedig Bagi Iván humorista lesz.

Poór Csaba, az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója közölte: júniusban telekommunikációs, infokommunikációs, kiberbiztonsági cégek, reklámszakemberek és pszichológusok részvételével elkészítik a fiatalok "digitális immuntérképét" és a "digitális immuncsomagot", amely alapján a kampány folyik majd. A tervek szerint szeptemberben indul a tényleges kampány, amikor az "immuncsomagot" eljuttatják a fiatalokhoz például weboldalakon és vloggerek segítségével.

Első lépésben egy kerekasztalt hoznak létre, hogy feltérképezzék az ifjúság digitális "gyenge pontjait". Emellett a megyei jogú városokban és a vidéki zenei fesztiválokon roadshow-znak majd, ahol az érdeklődők "digitális szűrővizsgálaton" vehetnek részt egy "etikus hackerrel", ennek során ellenőrizhetik, mennyire erős a "digitális immunrendszerük", például a felhasználói jelszavuk. Ezeken túl osztályfőnöki órákon és a médiában is szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő digitális veszélyekre és a tudatosabb internethasználat fontosságára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×