Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Lecsapott a Nébih, eredményes volt a razzia

Lecsapott a Nébih, eredményes volt a razzia

Több száz millió forint értében vont ki élelmiszereket a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal az OPSON nemzetközi ellenőrzéssorozatban - mondta az InfoRádiónak a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője. Helik Ferenc közölte, hogy a hamisítóktól szinte mindent, még hamis kávét és kaviárt is lefoglaltak.

Több mint 47 tonna hamis vagy gyenge minőségű élelmiszert és 107 ezer liter egyéb terméket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerhamisítás elleni, OPSON VI. nemzetközi művelet során – közölte Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője.

Az Europol és az Interpol által koordinált, 2016 decembere és 2017 márciusa között zajló akció 61 részt vevő államának hatóságai 9800 tonna élelmiszert és 26,4 millió liter egyéb árut - összesen 13 millió darab terméket - foglaltak le: ezek összértéke eléri a 230 millió eurót.

Helik Ferenc a hazai esetek közül többet is kiemelt:

  • Több mint 20 tonna, idegen cukorral bekevert mézterméket vontak ki a forgalomból. 
  • Egy raktárban több mint 100 ezer liter lejárt almalevet találtak. Ennek önkényesen megnövelték a minőségmegőrzési idejét.

A hamisított vagy veszélyes termékek között emellett alkoholos italok, kávé, tengeri hal és kaviár is akadt. Ebből is látszik, hogy a hamisítók számára nincs preferált termék, azzal dolgoznak, amit éppen amit találnak. Emiatt az ellenőröknek is nagyobb odafigyeléssel kell dolgozniuk – fejtette ki.

A magyar hatóságok munkáját az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) is segítette: ennek köszönhetően többek között 15 tonna romlott csokoládét és 5 tonna ismeretlen eredetű almát is lefoglaltak.

Az élelmiszerek hamisítása együtt jár az adójogszabályok megsértésével, ráadásul - a kábítószer-kereskedelem mellett -

a legnagyobb illegális jövedelmet hozó tevékenységek közé tartozik:

becslések szerint évente több tízmilliárd dolláros bevételt jelent világszerte. A bűnözők számára azért is vonzó az élelmiszer, mert a kereslet folyamatos és jelentős mértékű: Magyarországon az átlagos napi fogyasztás 2,4 kilogramm fejenként, az itt tartózkodó turistákat is beleszámolva 30-40 ezer tonna is lehet az országos fogyasztás egyetlen nap alatt - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×