Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ajándékokat gyűjt a Három királyfi mozgalom

A Böjte Csaba ferences szerzetes dévai gyermekotthonában nevelkedő fiatalok számára gyűjt karácsonyi ajándékokat a Három királyfi, három királylány mozgalom.

Vigh József, a civil szervezet ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta, a Pálferi Karitásszal és a Magyar Cserkészszövetséggel közösen indított akciójuk célja az, hogy ötszáz cipősdobozcsomagot gyűjtsenek össze a rászoruló erdélyi gyerekeknek.

Az ajándékokat, ahogy a korábbi években, idén is személyesen viszik el Erdélybe és adják át önkénteseikkel, akik saját programmal is igyekeznek karácsonyi hangulatot teremteni az ottani "angyalváró ünnepségen" az otthonokban élő csaknem 2500 gyereknek.

Vigh József elmondta, elsősorban játékokat, iskolai eszközöket, édességet, továbbá tartós élelmiszereket, így cukrot, müzlit, konzerveket, rizst, valamint tisztálkodó szereket, fogkefét, fogkrémet, szappant, papírzsebkendőt várnak a gyerekeknek szánt cipősdobozokba. Akinek van kedve, az ajándékok közé teheti a megajándékozottnak szóló személyes üzenetét is - tette hozzá.

A cipősdobozokat több budapesti helyszínen is gyűjtik, ezek listája elérhető a www.haromkiralyfi.hu oldalon.

Akik nem tudják a megadott helyszínekre eljuttatni a gyerekeknek szánt ajándékukat, azok a honlapon megadott számlaszámra utalva pénzadományokkal is segíthetnek; az önkéntesek kétezer forintból már össze tudnak állítani egy cipősdoboznyi ajándékot.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi otthonait Böjte Csaba ferences szerzetes hozta létre azzal a céllal, hogy a nehéz körülmények között élő családok gyerekeinek, vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget nyújtson, biztosítsa iskoláztatásukat.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×