eur:
394.3
usd:
370.43
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Zakatol a népszavazási kampányhajrá

A miniszterelnök és a Fidesz politikusai a népszavazáson való részvétel mellett kampányol, az MSZP és DK szerint a népszavazás érvénytelensége a baloldal győzelme lenne.

Szijjártó: elsőként mondhatunk véleményt az unió bevándorlási politikájáról

Október 2-án a magyar embereknek az Európai Unióban elsőként lesz joguk és lehetőségük arra, hogy véleményt mondjanak az EU bevándorlási politikájáról, elsőként mondhatják el, mit gondolnak a kötelező betelepítési kvótákról - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Egerben, a Dobó téren tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: nem lehet kétséges, hogy az Európai Bizottság egy felső létszámkorlát nélküli, vég nélkül működő, kötelező bevándorlási kvótát akar bevezetni. A 120 ezres és a 160 ezres felső korlát pusztán cselvetés, Európában jelenleg másfél millió illegális bevándorló tartózkodik - mondta.

Közölte: világosan látszik, hogy az európai intézmények továbbra sem a bevándorlás megállítására koncentrálnak, hanem arra, hogy az ittlévőket hogyan osszák szét a tagállamok között.

A miniszter kifejtette: ez komoly veszélyt jelent Európára és ezen belül Magyarországra is, hiszen a kontinens déli, dél-keleti szomszédságában 30-35 millió olyan ember tartózkodik, aki élethelyzeténél fogva bármikor megindulhat erre. Látván az EU és Törökország közötti megállapodás törékenységét, a Nyugat-Balkánon uralkodó feszültségeket, ha egy újabb bevándorlási hullám indul meg, az pillanatokon belül Magyarország déli határánál jelenhet meg - közölte.

"Márpedig mi nem akarjuk, hogy a tavalyi jelenetek megismétlődjenek a határainknál, nem akarjuk, hogy a magyar rendőröket kövekkel és betondarabokkal dobálják, mint ahogyan nem akarjuk azt sem, hogy újra bevándorlók foglalják el a budapesti pályaudvarokat" - közölte.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a bevándorlási válság biztonsági kérdéssé vált, mert a szabályozatlan, mindenféle ellenőrzés nélkül Európába áramló tömegekben ott voltak azok, akik később az Európában végrehajtott terrortámadásokban, illetve előkészítésükben részt vettek.

"Szuverenitási kérdés is, mert kizárólag mi magyarok dönthetjük el, ki az, akit beengedünk Magyarországra, és ki az, akit nem engedünk be. Ebben a tekintetben nem ismerünk kompromisszumot" - fejtette ki.

Hozzátette: a kötelező betelepítésről szóló döntés szuverenitásunk egy részének feladásával járna. Egy erőteljes népakarat megjelenése esetén az európai politikusoknak is be kell látniuk, hogy az emberek akaratával ellentétes politikát folytatni nem lehet.

Nyitrai Zsolt, az egri térség fideszes országgyűlési képviselője, a párt Heves megyei elnöke a sajtótájékoztató helyszínére, a Dobó térre és a háttérben álló egri várra utalva emlékeztetett: "itt már egyszer megvédtük az országot, megvédtük Európát. Most vasárnap is ez a feladat".

Kiemelte, a választókerület polgármesterei "szinte kivétel nélkül" elfogadták a meghívást, és a sajtótájékoztatón felsorakozva demonstrálták: nem kérnek abból, hogy a megkérdezésünk nélkül Brüsszel ide telepítsen migránsokat.

MSZP, DK: a népszavazás érvénytelensége a baloldal győzelme lenne

A vasárnapi kvótareferendum érvénytelensége a bal oldal tíz éve várt győzelme lenne - hangoztatta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője csütörtökön, győri sajtótájékoztatójukon.

Ujhelyi István (MSZP) és Molnár Csaba (DK) szerint ha a népszavazás vasárnap érvénytelen lesz, akkor győzni fog Magyarország, mert onnantól már senkinek nem áll érdekében gyűlöletkampányt folytatni, hiszen világosan látszik, hogy az nem működik.

Ujhelyi István azt mondta: a népszavazás és az azt körül ölelő gyűlöletkampány miatt soha nem látott mélypontra süllyedt az európai diplomáciában Magyarország tekintélye és elismertsége, ami gazdasági értelemben hosszú évekig "fájni fog" a magyar embereknek.

Hozzátette: a kormány közpénzmilliárdokból folytatott kampánya mély sebeket ejt a magyar társadalmon, mert az emberek nem fogják egyik napról a másikra elfelejteni a gyűlöletet, ráadásul egy gyűlölködő társadalomban könnyű egymás ellen hergelni az embereket.

Példaként hozta fel Angliát, ahol meglátása szerint az "ottani populista kampány épp a kelet-európai bevándorlók ellen szól", amiért a helyiek ott dolgozó lengyel fiatalokat vernek meg és magyarokat is fenyegetnek.

Meglátása szerint a sokmilliárdos kampány nem segíti sem az egészségügyet, sem az oktatást, sem a béremelést és ahhoz sem járul hozzá, hogy elősegítse a több mint 600 ezer külföldön dolgozó és élő fiatal hazahozatalát. A kampány "Orbán Viktor hatalmi játszmájáról szól" - fűzte hozzá.

Hangoztatta: aki a gyűlöletkampány és a kormány "maffiaszerű viselkedése" ellen demonstrálni akar, az vasárnap nem megy el szavazni.

Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy a kampány nem a menekültügyről és a migrációról szól, mert a miniszterelnök idén február 20-án Brüsszelben megszavazta és aláírta a kötelező menekültkvótákat. Hozzátette: az elmúlt két évben 1280 menekültet már befogadott a kormány. A kvóta felső határa 1294, így 14 menekültre vagyunk attól, ami ellen népszavazás lesz Magyarországon - emelte ki.

A politikus szerint a népszavazás két dologról szól: egyrészt a miniszterelnök a saját hatalmát akarja erősíteni itthon, legitimálni akarja az elmúlt hat év rombolását, másodsorban fel akarja készíteni Magyarországot az EU-ból való kilépésre.

Meglátása szerint vasárnap nem az igenek a nemekkel, hanem a nemek a távolmaradással versenyeznek majd, és ha többen maradnak távol, az "óriási vereség" lesz Orbán Viktornak.

Orbán Viktor: akik nem mennek el, rábízzák a döntést a többiekre

A miniszterelnök szerint inkább érzelmileg van jelentősége annak, hogy érvényes lesz-e a vasárnapi kvótareferendum. Orbán Viktor a Katolikus Rádiónak adott, csütörtökön sugárzott interjúban azt mondta: azok, akik nem mennek el, rábízzák a döntést a többiekre.

A kormányfő úgy fogalmazott: "kivonulni nem lehet, ennek az országnak vagyunk a polgárai, ha nem veszünk részt a döntésben, bejelentjük, hogy elfogadjuk a többiek részvételével született döntést".

Orbán Viktor szerint van jelentősége, de inkább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás.

Hozzátette: az ember szeret olyan közösséghez tartozni, amelynek tagjai tudják, mi fontos és mi nem, és amikor fontos ügyről van szó, képesek egyszerre mozdulni.

De politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége - jegyezte meg.

A kormányfő azt mondta, a részvétel a magyar nemzet állapotáról és minőségéről is szól, hogy valóban egy közösséget alkotnak a magyarok, "vagy csak össze vagyunk hajigálva".

A migránsválság megoldásáról közölte, a segítséget kellene küldeni, nem pedig a bajt behozni az EU-ba. Ezért a jó segítés az, ha nem elvonják az erőforrásokat, embereket a világ nehéz sorsú térségeiből, hanem a jó képességű embereket is segítik ottmaradni és szerepet vállalnak ezeknek az országoknak a fejlődésében - hangsúlyozta.

Orbán Viktor szerint a népszavazás nem valaminek a vége lesz, hanem valaminek a kezdete: ha megvan az eredménye, akkor "hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába" és elindul Brüsszelbe.

Elmondta, az uniós vezetőkkel azt beszéli meg, mi lesz azzal a brüsszeli döntéssel, hogy ha sok migráns érkezik a kontinensre, akkor felső korlát nélkül, kötelező erővel szétosztják őket a tagállamok között. Magyarországnak meg kell változtatni ezt a szabályt - tette hozzá.

Ha a magyar nép egyértelművé tette mit akar, vagy mit nem akar, akkor ennek érvényt kell szerezni Brüsszelben - közölte a miniszterelnök.

A magyar népszavazás nem azért fontos, mert sok ember mondott valamit, hanem azért, mert egy demokráciában, ha az emberek mondanak valamit annak súlya van, nem lehet figyelmen kívül hagyni - fejtette ki, rámutatva arra, hogy az EU demokratikus közösségnek tartja magát.

Orbán Viktor beszélt arról is, az európai demokrácia egyik legcsúnyább történetének, erőszaktételnek tartja, hogy az Európai Unióban négy tagállamot - Magyarország mellett Csehországot, Szlovákiát és Romániát - átverve született döntés a kötelező kvótáról.

Kitért arra is, hogy a kormány már tárgyal arról, hogy önkéntes alapon szerveződő területvédelmi egységeket állítson fel.

Molnár Gyula: az MSZP megvédi az ország uniós tagságát

A MSZP 2004-ben bevitte az országot az Európai Unióba, 2016-ben pedig ők védik meg Magyarországot, hogy ne lehessen kivezetni az unióból - mondta az MSZP elnöke csütörtökön Debrecen főterén, a párt nőszövetségének Szeretettel a gyűlölet ellen című rendezvényén.

Molnár Gyula szerint "nem létező kérdésre nincs jó válasz", ezért arra kért mindenkit, október 2-án maradjon otthon, mert "csak azt a szavazatot nem lehet elcsalni, ami nincs leadva".

A szocialisták rendezvényének kezdetén a Fidelitas helyi aktivistái Ne kockáztassátok a jövőnket! feliratú molinót tartottak magasba, folyamatos fütyüléssel és a "hazaáruló" szó skandálásával zavarták az ellenzéki politikusok - Molnár Gyula és Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke - beszédét.

Molnár Gyula köszöntötte a megjelent "demokratákat" és az ellentüntetőkre utalva az "antidemokratákat" is.

Az MSZP kihelyezett plakátjai előtt állva utalt rá, hogy pártja szolid kampányt folytat a népszavazás előtt, "nyilakkal lő" a kormány 3,9 milliárd forint közpénzből finanszírozott "ballisztikus rakétáira".

Az ellenzéki pártelnök a menekültkérdést valódi problémának nevezte, de szerinte a népszavazási kérdés nem erről szól, és azt sem lehet tudni, hogy milyen közjogi következménye lesz október másodikának.

A szocialisták nem támogatnak semmi olyan kérdést, amely felvetheti, hogy Magyarország távolodjon az Európai Uniótól - tette hozzá a pártelnök.

"A hatalom egy éve kiengedte a szellemet a palackból, az eredményét itt láthatják" - mutatott Molnár Gyula, a fütyülő, bekiabáló mintegy harminc ellentüntetőre.

Gurmai Zita beszédében - amelyet ugyancsak végig füttykoncert kísért - előbb együttérzését fejezte ki a budapesti robbantásban súlyosan megsérült két rendőrrel, majd azt mondta: "Magyarország nem élhet gyűlöletben". A félelem elveszi a szabadságot, a biztonságot, aki gyűlöletet szít, az félelmet akar kelteni - mondta.

A szocialista politikus szerint Európában nincs kötelező betelepítési kvóta, a kormány "hazug, értelmetlen és álságos" kampányt folytat a migrációról.

"Állítsuk meg Orbán Viktort, állítsuk meg a gyűlöletet!" - szólította fel mintegy nyolcvan hallgatóját Gurmai Zita, kérve, hogy október 2-án, a népszavazás napján maradjanak otthon.

A rendezvény végén tumultuózus jelenetek zajlottak le az MSZP aláírópultjánál. Gurmai Zita a kamerák jelenlétében hívta fel telefonon a belügyminisztert, és üzenetrögzítőjére mondva kérte sürgős intézkedését az egyre durvábbnak látszó incidens, dulakodás megfékezésére.

Jobbik: a kormánypárt az aktivistáit használja mozgósításra!

A Jobbik azt követeli, hogy a Fidesz az aktivistáit használja mozgósításra az október 2-ai népszavazásra, a közszolgákat pedig hagyja békén.

Apáti István, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a közhivatalnokok a nemzet szolgálatára tettek esküt, nem Orbán Viktorra vagy a Fideszre. Szavai szerint ugyanakkor most a kormánypárt szolgálatát látják el egyes közszolgák, akik "vezetői utasításra, egy Kubatov-kiskáté alapján" munkaidőben végeznek ilyen feladatot.

A jobbikos politikus azt mondta: nincs kifogásuk az ellen, ha ezt valaki munkaidőn kívül önkéntes alapon teszi, de az vérlázító, ha fizetett munkaidőben történik, az ezzel kapcsolatos vezetői utasítás pedig hivatali visszaélés.

Apáti István szerint ez egyfajta tesztüzemmódja a következő országgyűlési választásnak, a kormánypárt a saját mozgósítási képességét teszi próbára, és ebben a köztisztviselők, a közfoglalkoztatottak munkára bírása is benne van. Ehhez mérten határozzák meg, hogy lesz-e előrehozott választás - vélekedett.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×