Infostart.hu
eur:
386.54
usd:
331.43
bux:
0
2026. január 13. kedd Veronika

Megújult a templom a tűz után

Felújították a márciusban kigyulladt budapesti, XV. kerületi Jézus Szíve-plébániatemplomot. A megújult épületet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg szentmise keretében - mondta Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.

A rákospalotai templom húsvét hétfőn gyulladt ki, feltehetően rövidzárlat miatt. A tűzben senki sem sérült meg, de az épületben harmincmillió forintos kár keletkezett és használhatatlanná vált. A falak megrongálódtak, egész falszakaszok szakadtak le, az épület kiszellőztetéséért pedig a tűzoltóknak ki kellett verniük a háromosztatú ablakok egy részét, ami szintén komoly károkat okozott. A tűzben megsemmisült továbbá az orgona játékasztala és két billentyűsora is.

A felújítás költségeinek nagy részét a biztosító állta, emellett támogatta a XV. kerületi önkormányzat és a plébániai közösség is.

A plébánia a templom megújulásának alkalmából a főpásztori mise után egész napos programmal - vetélkedőkkel, ügyességi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, sportrendezvényekkel - várja a híveket és az érdeklődőket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×