eur:
392.8
usd:
367.87
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Csak napirend előtti felszólalások lesznek ma a parlamentben

A napirend előtti felszólalások után várhatóan véget is ér az Országgyűlés mai, ellenzéki pártok kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése, mivel a kormányoldal nem ért egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem biztosítja a határozatképességet.

Az előzetes napirendi javaslat alapján az ülés reggel 9 órakor kezdődik és valószínűleg még 10 óra előtt be is rekesztik, a Fidesz-KDNP tájékoztatása alapján ugyanis az ülésteremben nem jelenik majd meg a képviselők több mint fele, a határozatképesség hiányában pedig nem fogadhatják el a Jobbik javasolta napirendet. A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt ugyanez játszódott le júliusban, amikor Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselőként javasolta a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítését. Ezúttal a Jobbik kezdeményezte a rendkívüli ülést, amit az MSZP és az LMP is támogatott. Az ellenzéki párt azért javasolta a választási eljárási törvény módosítását, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel, vagy sem. A Jobbik indoklásában igazságtalannak nevezte a jelenlegi szabályokat, mivel a Nyugat-Európában dolgozó magyaroknak sokszor több száz kilométert kell utazniuk a helyi külképviseletekre voksuk leadásához, a levélben szavazás lehetőségére pedig csak akkor lennének jogosultak, ha megszüntetnék magyarországi lakcímüket, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne elkerülni. A kormánypártok ugyanakkor politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. Az ellenzék valójában csak el akarja lehetetleníteni a kvótareferendumot - mondta korábban Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki hozzátette azt is, hogy a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×