eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Közép-európai keresztény találkozót tartanak Budapesten

A Föld sója elnevezésű ökumenikus találkozóra ddig több mint háromezren regisztráltak.

Közép-európai keresztény találkozót tartanak július 7. és 10. között Budapesten. A Föld sója elnevezésű ökumenikus találkozóra, amelyet idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szervez, eddig több mint háromezren regisztráltak - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök vasárnap a fővárosban.

A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Fabiny Tamás, az MEE külügyi kapcsolatokért is felelős vezetője kiemelte: a találkozó célja, hogy az egyház kilépjen a templom falai közül, és megmutassa magát szekuláris közegben is.

A megnyitó istentiszteleten Gáncs Péter, az MEE elnök-püspöke hirdet igét. Kiemelt program lesz július 9-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Heinrich Bedford-Strohm bajor püspök pódiumbeszélgetése a reformáció és az egyházak európai jövőjéről.

Fabiny Tamás hozzátette: a három-négy évente megrendezett találkozó 25 éves múltra tekint vissza, első alkalommal 1991-ben, a "végnapjait élő NDK-ban" rendezték meg, Magyarország pedig először ad otthont a programnak.

A találkozón eredetileg résztvevő hat országhoz - Lengyelország, Németország, Csehország, Magyarország, Ausztria és Szlovákia - az évek során más, nem csak közép-európai országok csatlakoztak, az idei találkozóra például regisztráltak Vietnamból, Svédországból és az Egyesült Államokból is.

Az evangélikus püspök kitért arra is, hogy a programokra felekezeti hovatartozástól függetlenül várják az embereket, köztük a nem vallásosakat is. Szeretnék - tette hozzá -, ha a nemzetközi érdeklődés mellett minél többen lennének magyar résztvevők.

Cselovszkyné Tarr Klára főszervező, az MEE Országos Iroda - ökumenikus és külügyi osztály vezetője elmondta, a programot igyekeztek úgy összeállítani, hogy kiegyensúlyozott egységben legyenek a lelki, spirituális, valamint a társadalmi kérdésekkel foglalkozó beszélgetések, előadások. Fontos, több programon is középpontban lévő téma lesz a reformáció és az egyházak jövője, a család, a keresztényüldözés, illetve a menekültkrízis.

A rendezvényre harminchárom kórus is érkezik, amelyek - önálló templomi koncertjeik mellett - az eseményt záró istentiszteleten közösen, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével adják elő Kodály Zoltán Budavári Te Deum című művét - mondta Cselovszkyné Tarr Klára.

A programok fő helyszíne a Tüskecsarnok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara, illetve a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) kápolnája lesz.

Antal Bálint programkoordinátor elmondta, hogy a rendezvény kiemelt célja a fiatalok megszólítása, ezért szerveztek a résztvevő országok számára foci- és röplabdabajnokságot, illetve sárkányhajóversenyt is. Hozzátette: valamennyi résztvevő országból érkeznek ifjúsági zenekarok, amelyek a rendezvény ifjúsági sátorában, valamint a MEÖT-kápolnában koncerteznek majd.

A találkozó részletes programja http://foldsojatalalkozo.hu/ oldalon olvasható, ott lehet regisztrálni is a rendezvényre.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×