Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A gyerekek 97 százaléka bekerült már középiskolába

Az első felvételi körben a 8. osztályt végzett gyerekek 97 százaléka bekerült már középiskolába - jelentette ki az Oktatási Hivatal főosztályvezetője.

Pongrácz László közölte: az április 26-án zárult procedúra keretében a diákok 94,5 százaléka az általa első három helyen megjelölt intézmények valamelyikében folytathatja a tanulmányait, 77 százalék közülük pedig a leginkább vágyott, vagyis az első helyen megjelölt intézményben.

Ugyanakkor természetesen minden gyerek továbbtanulhat, hiszen tanköteles korúak, a fennmaradó 3 százalék, vagyis 2500 diák a második, május 2-án kezdődő, rendkívüli eljárásban kerül be valamelyik intézménybe - tette hozzá.

A jelentkezők 35 százaléka egyébként gimnáziumban, 39 százalékuk pedig szakgimnáziumban folytathatja tanulmányait - mondta Pongrácz László.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×