Infostart.hu
eur:
386.49
usd:
331.58
bux:
118672.17
2026. január 13. kedd Veronika

Javul az idő, de jöhet még eső

A Kárpát-medencébe a következő 36 órában eleinte hideg, majd kedden napközben egy tőlünk északnyugatra kimélyülő ciklon előoldalán átmenetileg melegebb, szárazabb levegő érkezik. Kedden eleinte túlnyomóan napos idő várható, majd délután gomolyfelhők képződnek.

Az ország nyugati része felől vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet. Egyre inkább csak a Dunától keletre várható eső, zápor. Az éjszaka második felében már keleten is egyre több helyen kiderül az ég, legfeljebb északkeleten fordulhat elő még gyenge zápor.

Kedden eleinte túlnyomóan napos idő várható, majd délután gomolyfelhők képződnek. Délelőtt a Nyírségben, késő délutántól, estétől északnyugaton alakulhat ki helyenként kisebb eső, zápor.

A Dunántúlon még többfelé erős északnyugati, északi szél éjszaka mindenütt mérséklődik. Kedden megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik a nyugati, délnyugati szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +3 fok között alakul, a nyugati határvidéken és az Északi-középhegység völgyeiben helyenként ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 18 fok között valószínű.

Ciklon örvénylik Európa felett

A ciklon középpontja Finnország felett van, hátoldalán északi áramlással hideg levegő áramlik a kontinens belsejébe. Az Alpok és a Magas-Tátra vonulatától északra napközben sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet. A ciklon hullámzó frontrendszere mentén Finnországtól Románián át Olaszországig többnyire borult, csapadékos az időjárás, helyenként havazás is előfordul.

Magasnyomású terület helyezkedik el Európa nyugati partjai mellett. A ciklon és az anticiklon közös áramlási rendszerében elszórtan alakul ki eső, zápor, az Alpokból és Németország egyes részeiről havazást is jelentenek.

Meleg, tavaszi idő csak az Ibériai-félsziget déli felét, illetve a görög szigetvilágot jellemzi, ott általában 20, 26 fokos maximum hőmérsékletet mérnek, helyenként 27, 28 fok is előfordul.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Elárulták, miért kellett lezárni a repteret

Elárulták, miért kellett lezárni a repteret

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×