Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Újabb béremelést kapnak a rendőrök

A tavaly elindult, új rendvédelmi illetményrendszer részeként idén öt százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, tehát folytatódik a rendőrök életpályaprogramja - mondta Zsinka András, a Belügyminisztérium (MB) személyügyi helyettes államtitkára.

Az új rendvédelmi életpálya 2015 nyarán 30 százalékos illetményemeléssel indult, és a tervek szerint 2019-ig minden évben újabb 5 százalékos emelés lesz, így 2019-ben már 50 százalékkal lesznek nagyobbak a testületben a bérek - emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Tavaly több mint ötvenezren kaptak 30 százalékos illetményemelést, több mint négyezren 25-30 százalékost, mintegy 250-en - zömmel vezető beosztásúak - pedig 15-30 százalékost.

Az emelés a 2015 év elejéhez képest idén a rendőr tiszthelyetteseknél mintegy 90-100 ezer, a tiszteknél 120-140 ezer forintos lehet.

A kormány létszámában és eszközeiben is megerősíti a rendőrséget, kiszámítható életpályát és anyagi, erkölcsi megbecsülést nyújt azoknak, akik ezt a hivatást választják. A 2002 óta nem látott rendvédelmi illetményemelést és egzisztenciális háttértámogatást pedig az állomány megelégedéssel fogadta - emelte ki a helyettes államtitkár.

Átalakult a teljesítményértékelés is, mely nemcsak egyéni erőfeszítésekre, de a közös eredmények javítására is ösztönzi az állományt. A tavalyi szolgálati teljesítmény alapján idén két részletben, májusban és szeptemberben a tiszthelyettesek átlagosan 140 ezer forintot, a tisztek 175 ezret kapnak. Erre a kormány idén nyolcmilliárd forintot különített el - tette hozzá Zsinka András.

A rendvédelmi pályát választók támogatása érdekében idén nyártól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes hallgatói számára létrejön a tisztjelölti jogviszony, mellyel ingyenes kollégiumi elhelyezés és akár negyvenkétezer forintos ösztöndíj járhat, laptopot pedig minden tisztjelölt ingyen kap.

Zsinka András beszélt arról is, hogy év elején létrejött egy kivételes jogorvoslati fórum, a becsületbíróság, melynek feladata, hogy döntsön: szolgálati viszony megszűnése esetén az érintett méltó-e arra, hogy a hivatásos állományban maradjon.

A BM helyettes államtitkára az április 24-i Szent György nap alkalmából, mely negyedszázada a rendőrök ünnepnapja, és a közelgő Szent Flórián nap alkalmából, mikor a tűzoltókat ünneplik, köszönetet mondott az állománynak, mely védi az emberek vagyonát, biztonságát, Magyarország és az EU határait.

Míg az unió számos országában a migránsáradat és a terrorveszély miatt jelentősen romlik az emberek biztonságérzete, addig Magyarországon rend és nyugalom van. Ez elképzelhetetlen a rendőrség nélkül, melynek munkáját a kormány megbecsüli - hangoztatta Zsinka András.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×