eur:
389.02
usd:
361.27
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Magyarország központot hozna létre a hagyományos kínai gyógyászatnak

Magyarországon jönne létre a hagyományos kínai gyógyászat térségbeli központja, amely lefedné a gyógyítás, a kutatás és a képzés teljes vertikumát a Baltikumtól a Balkánig - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön egy budapesti konferencián elmondott nyitó előadásában.

Az Õsi tudás új utakon - a megújuló hagyományos kínai gyógyászat Magyarországon című konferencián az államtitkár arról beszélt, Magyarország elkötelezett a kínai-magyar kapcsolatok további előmozdításában, és ennek fontos része az egészségügy területén történő együttműködés is.

Mint mondta, a nem konvencionális, kiegészítő gyógymódok iránt világszerte nő az igény, ezért fontos, hogy az állam megbízhatóan garantálja a képzést és a gyógyítás feltételeit.

Rétvári Bence kiemelte, van helye egymás mellett a magyar orvosok hagyományos európai tudásának és a több ezer éves kínai gyógyításnak, ezek egymás kiegészítői lehetnek.

Csen Hsziao-csün, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar-kínai kapcsolatok az utóbbi években gyorsan fejlődtek, áttörést értek el a kereskedelem, a beruházások, a pénzügy, a mezőgazdaság, a turisztika, a kultúra és az oktatás területén is.

Megemlítette, hogy márciusban nyílt meg a Pécsi Tudományegyetemen a hagyományos kínai orvoslás megismerésére és fejlesztésére létrehozott Konfuciusz Intézet, de több kormányközi megállapodást is aláírtak. A kétoldalú kapcsolatok napjainkra elért eredményeiben az egyik fontos tényező a bizalom volt, és a két ország hisz egymás jövőjében és fejlődésében - mondta az ügyvivő.

Csen Hsziao-csün úgy fogalmazott, a hagyományos kínai orvoslás a kínai kultúra szerves része, amelyre a kínaiak nagyon büszkék, és Magyarországon is széles körben ismertté és elfogadottá váltak a kínai gyógyítás módszerei.

Kiemelte, örömére szolgál, hogy a magyar kormány nagy fontosságot tulajdonít a kínai hagyományos orvoslás fejlődésének, és az elmúlt két évben tevékenyen elősegíti és jogszabállyal támogatja a hagyományos kínai orvoslás gyakorlását.

Az ügyvivő hangsúlyozta, várakozással tekintenek a közös munka, a hagyományos kínai orvoslás közép- és kelet-európai oktató és gyógyító központja mihamarabbi budapesti megnyitása elé.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár előadásában azt mondta, az egészségturizmus egyre inkább fontos szerepet tölt be a turizmuson belül, és reményét fejezte ki, hogy ez egy ígéretes terület lesz Kína és Magyarország turisztikai kapcsolataiban is.

A hazánkba érkező keleti vendégek számára a Magyarországon elérhető hagyományos kínai orvoslás új utazási motivációként is megjelenhet - mondta a helyettes államtitkár, aki a kétoldalú stratégiai irányok között új turisztikai útvonalak kínálását, a közvetlen légi járat sűrítését, illetve a meglévők bővítését, valamint a termékfejlesztést emelte ki.

A kínai turisták egymillió vendégéjszakát töltöttek el a közép-kelet-európai régióban, és a kínaiak körében a legnagyobb az egy főre jutó költés - ismertette Ruszinkó Ádám.

A tervek szerint a kínai orvoslás budapesti központja a XV. kerületben valósulna meg, a korábbi orosz kórház héthektáros területén. Az elképzelésekről László Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, volt polgármester elmondta, a központban együtt kapna helyet az oktatás, a gyógyítás és a kutatás területe. Emellett egy kollégiumot is szeretnének létrehozni a területen.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza
Aréna

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Tizenkét év késéssel bekapcsolják a francia Paks II.-t

Tizenkét év késéssel bekapcsolják a francia Paks II.-t

Az Electricite de France SA (EDF) megkapta a hatósági engedélyt az északnyugat-franciaországi Flamanville 3. számú új atomreaktorának beindítására 12 éves késedelem után. Az Autorite de Surete Nucleaire keddi közleménye szerint az üzembe helyezéshez adott zöld lámpa lehetővé teszi az EDF számára, hogy betöltse a reaktorba az üzemanyagot, folytassa a terhelési próbákat, majd megkezdje az üzemi termelést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×