Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kultúrközpont nyílik Budapesten

Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal.

Kárász Róbert televíziós műsorvezető, a program ötletadója, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke a helyszínt bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: 2012-ben azért kezdték el a munkájukat, hogy egyszer megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő embereknek munkahelyet teremthessenek. Ez az idén megvalósult köszönhetően a Fővárosi Közgyűlés döntésének, amely szerint a következő 15 évben a Vörösmarty mozit a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány üzemeltetheti - mondta.

Kiemelte: az alapítványt Törőcsik Mari alapította. A Nemzeti Színház művésze köszönetet mondott a 620 négyzetméter területű helyszínen mintegy 150 millió forintos beruházással megvalósuló program támogatóinak és további támogatók csatlakozását kérte.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×