Összecsapások törtek ki este az athéni parlament előtt a megszorítások elleni tiltakozásul rendezett tömegtüntetésen. A rendőrök könnygázt is bevetettek a rájuk Molotov-koktélokkal és a kövekkel támadó fiatalok ellen. A hatóságok szerint több mint 12 ezren gyűltek össze. Az összecsapások akkor kezdődtek, amikor a törvényhozásban megkezdődött a vita az újabb megszorító intézkedésekről, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe. A parlament várhatóan késő este szavaz a javaslatról, az eredmény éjfél körül várható.
Megtiltotta az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő adó beszedését az Európai Bizottság. A felfüggesztés átmeneti, addig érvényes, amíg a brüsszeli testület megvizsgálja, hogy a két teher összhangban van-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival. Mindkét esetben azt találták aggályosnak, hogy a meredeken emelkedő adókulcsok szelektív előnyt biztosítanak a versenytársakkal szemben azoknak a vállalatoknak, amelyeknek alacsony az árbevétele, ez pedig tiltott állami támogatásnak minősülhet.
Rekordszintre ugrott a költségvetés adóssága. A Világgazdaság arról számolt be, hogy az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint 25 ezer milliárd forint fölé emelkedett júliusban az államadósság, amely most 1.377 milliárd forinttal haladja meg a tavaly év végi szintet. A Központ úgy véli: az államadósság emelkedése átmeneti, az év végére a GDP-arányos szint csökkenni fog.
Májusban is javult az ország külső pénzügyi helyzete - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az együttes egyenleg 110 millió euróval kedvezőbben alakult ebben a hónapban az áprilisihoz képest. A jegybank adatai szerint Magyarország úgynevezett külfölddel szembeni finanszírozási képessége az áprilisi 750 milliót követően májusban 860 millió euró volt. A javuló adathoz döntően hozzájárult az uniós tőketámogatások 102 millió eurós növekedése.
Összehangolt munkával, a hatóságokkal egyeztetve segítenek a karitatív szervezetek az illegális bevándorlók ellátásában - mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Soltész Miklós a Karitatív Tanács tagjaival egyeztetett. Hozzátette: a hat segélyszervezet hat helyen lesz jelen: a Röszkén, Kiskunhalason, Nagyfán, Debrecenben, Vámosszabadiban és Bicskén működő táborokban. Elsősorban idős és beteg embereknek, valamint gyermekes családoknak segítenek majd.
Megnyitja az MSZP a fővárosi, Jókai utcai székházát a Budapestre érkező menekülteket segítő civil szervezeteknek. Az épületet logisztikai és koordinációs központként használhatják. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke szerint a magyar társadalmi béke a menekültek támogatásával és nem a kormány gyűlöletkampányával tartható fent. A Fidesz-frakció úgy reagált: a baloldal még most sem a magyarok, hanem a bevándorlók érdekeit nézi.
Folytatólagosan elkövetett közösség elleni uszítás bűntette miatt emelt vádat egy községi polgármester ellen a Nyíregyházi Járási Ügyészség. Az Index beszámolója szerint a közlemény nem nevesíti az illetőt, de a leírásból egyértelmű, hogy Orosz Zoltán érpataki polgármesterről van szó, aki tavaly nyáron nyilvános kivégzést játszott el két bábuval, amelyekre az izraeli kormányfő és az izraeli elnök képét tűzte, megtaposott egy izraeli zászlót, és a vád szerint néhány nappal később is gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott.
Olcsóbbak lesznek az üzemanyagok péntektől. A Mol literenként 3 forinttal csökkenti a benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajét pedig 2-vel. A 95-ös benzin így átlagosan 393, a dízel 369 forintba kerül majd. Az autósok akár 25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Aláírták az újabb 21 Flirt elővárosi motorvonat szállítási szerződéseit a MÁV-START Zrt. és a Stadler Rail képviselői. Az egyenként 5,7 millió euróba kerülő járműveket uniós támogatásból vásárolja meg a MÁV-START. A mostani beszerzésből az első hat Flirt motorvonatot az idén októberig, a további tizenötöt jövő év decemberéig szállítja a Stadler.
A közép-dunántúli régióban is felfüggesztették a mosógépcsere-pályázatok befogadását, mert kimerült a pénzügyi keret. Az Otthon Melege programban meghirdetett, energia-megtakarítást eredményező mosógépcsere-pályázat július 1-jén indult, 7 régióban különböző időszakokban lehetett jelentkezni támogatásért. Mindenhol egy napon belül fel kellett függeszteni a pályázatok befogadását, mert 24 óra alatt több jelentkezés futott be, mint amennyi pénzt a támogatásra szántak.
Továbbra is kiemelt feladatnak tartja a bírói életpályamodell bevezetését az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde a bíróságok napja alkalmából megrendezett ünnepségen azt mondta: magasabb bérekre, jobb munkakörülményekre van szükség a bírói pályán. Darák Péter, a Kúria elnöke arról beszélt: a bírói munka a jogbiztonság erősítését, a közmegnyugvás megteremtését célozza, amelynek ellentéte a megosztó, indulatokat kiváltó, erősen vitatható bírói magatartás.
Az új fővárosi kórház megépülésétől függetlenül is fel kell újítani a Szent János kórházat - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Beneda Attila az InfoRádió Aréna című műsorában felidézte: a jövő évi költségvetésben már elkülönítették az új intézmény megtervezéséhez szükséges összeget. Hozzátette: a Szent János kórház megújításának részletei attól is függnek, hogy az új betegellátó központ hol fog megépülni, a meglévő kapacitások mekkora részét tudja majd átvenni.
A védőoltások beadásának fontosságára hívta fel ismét a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az ÁNTSZ által szervezett budapesti sajtóbeszélgetésen elhangzott: a vakcinával összefüggő kockázatok sokkal kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek jelenthetnek.
Megváltoztatták Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozójának időpontját






