Az államtitkár tájékoztatása szerint a felsőoktatási törvény felsőoktatási stratégiához kapcsolódó módosításáról csütörtökön egyeztetnek a Magyar Rektori Konferenciával és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával. A jogszabály tervezet április 21-én kerülhet a Felsőoktatási Kerekasztal elé, majd a kormány tárgyalja. Várhatóan május első napjaiban benyújtják az Országgyűlésnek, így még a tavaszi törvényalkotási ciklusban elfogadhatják a változtatásokat.
Maruzsa Zoltán közlése szerint a módosítás alapján speciális kompetenciatesztet kell írniuk a hallgatóknak a képzés elején és végén, hogy láthatóvá, értékelhetővé váljon a fejlődésük. Újraszabályoznák továbbá az államilag támogatott és önköltséges helyek közötti átsorolásokat. Ennek mértéke egyelőre még nem eldöntött, de abban egyetértés látszik, hogy a mostani arányok nem jók - közölte.
Rendelet rögzíti, hogy 2020 után ne lehessen felvételizni és felsőoktatásba bekerülni középfokú nyelvvizsga nélkül. Pontosítanák a törvényt az oktatók és kutatók teljesítményértékelési és minőségbiztosítási rendszerének bevezetéséhez. A duális képzések indítása lehetőséget teremt az intézmények és a cégek szorosabb együttműködésére.
Két fő intézménytípus lesz: az egyetem és az alkalmazott tudományok egyeteme, illetve létrehozzák a közösségi képzési központokat, amely alapvetően az infrastruktúrát biztosítaná más intézmények helyi képzéseihez.
Szintén április 21-én tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal az új képzési szerkezetet érintő kormányrendelet tervezetéről is - jelezte. 2020-ra a tervek szerint a 2013-asnál 15 százalékkal kevesebb, nagyjából 9122 képzés meghirdetésére kerülne sor.
Irán: azonnali figyelmeztetés az európai állampolgároknak







