A múlt heti párizsi terrorakció után összehívott frakcióvezetői egyeztetést követően Rogán Antal kijelentette: Magyarországnak is ki kell alakítania egy közös, preventív stratégiát.
Tisztázni kell a Magyarországot is fenyegető kockázatokat - mondta -, ezek áttekintésére a jövő héten összeül a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság.
Emellett létrehoznak egy frakcióközi egyeztető fórumot - a kormány részvételével -, amelyen minden képviselőcsoport megfogalmazhatja javaslatait - tájékoztatott.
Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője úgy nyilatkozott: az MSZP megkapta azt, amiért jött. Elmondta, azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottsága kapjon tájékoztatást a titkosszolgálatok vezetőitől a terrorellenes küzdelemről, illetve arról, hogy ehhez a szolgálatoknak milyen további parlamenti segítségre van szüksége. Azt is javasolták, hogy jöjjön létre bizottság, amely kidolgozza egy hosszú távú, preventív terrorizmus elleni fellépés forgatókönyvét.
Úgy értékelte: stratégai egyeztetésre készültek, ehelyett technikai jellegű megbeszélést tartottak, mert a miniszterelnök és a kormány nem képviseltette magát.
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke bejelentette: várhatóan kedden ül össze a testület.
Megfontolásra javasolta, hogy a lakossági panaszok miatt tegyék zárttá a menekülteket befogadó állomásokat, illetve legyen vita tárgya az önálló határőrség visszaállítása.








