Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Nemi erőszak egy gólyatáborban - Távozik az ELTE két karának HÖK-elnöksége

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnöke pénteken lemondott, és "visszahívta elnökségének tagjait", az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.

Erről az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) tájékoztatta közleményben az MTI-t.

A Zaránd Péter EHÖK-elnök által jegyzett közleményben azt írták: a Tanító- és Óvóképző Karának hallgatói önkormányzata "a rendezvényszervezésben alkalmazott azonnali intézkedés mellett az érdekképviselet hitelességének helyreállítása és morális megítélése érdekében" levonta a személyi konzekvenciákat, ennek értelmében a kari HÖK elnöke pénteken lemondott, "visszahívta elnökségének tagjait", és tisztújítást kezdeményezett.

Az Állam- és Jogtudományi Kar vezetése a 2013-as "megrázó" esetről pénteken vizsgálatot folytatott le. A kari HÖK jelenlegi elnöksége a vizsgálat eredményétől függetlenül - mint írták, "a bizalom helyreállításának érdekében" benyújtotta lemondását. Személyes érintettségüket - ígéretük szerint - egy külön közleményben fogják tisztázni.

Az Index szerdán számolt be egy fővárosi jogi kar gólyatáborában 2013-ban elkövetett, és eddig jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Az ELTE EHÖK közleményében azt írták: megkövetnek minden, az elmúlt évek gólyatáboraiban "sérelmet elszenvedő" ELTE-hallgatót, együttérzésüket fejezik ki velük és szeretteikkel.

Hozzátették: nyíltan elhatárolódnak minden olyan hallgatótól, különösen volt vagy jelenlegi hallgatói önkormányzati képviselőtől, illetve tisztségviselőtől, aki egy "ehhez fogható aberrált cselekvésben" részt vett, azt elhallgatta, eltussolásában közreműködött.

Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke az MTI birtokába került, Zaránd Péterhez intézett, ugyancsak pénteki levelében azonnali hatállyal lemondásra szólított fel minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselőt, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban volt, a szervezéshez bármilyen köze lehetett.

Az ELTE jogi karának dékánja a nap folyamán azt közölte az MTI-vel, hogy feljelentést tett a tavalyi kari gólyatáborban történtekkel kapcsolatban szexuális erőszak és kábítószer-birtoklás bűntettének gyanúja miatt. Király Miklós a jövőben nem járul hozzá gólyatábor szervezéséhez, és fegyelmi eljárást kezdeményezett a hallgatói önkormányzat érintett vezetői ellen.

Az ELTE rektora szeptember közepén kari szinten már fegyelmi eljárásokat indított az intézmény két idei gólyatáborában történtek miatt, több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt. Ezek az eljárások még tartanak.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×