Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kövér: annyira erős a hazánk, amennyire erősek családjai és települései

Annyira erős a hazánk, amennyire erősek családjai és települései, és annyira erős városunk, amennyire a benne élők össze tudnak fogni, együtt tudnak dolgozni és meg tudják együtt találni a továbblépés lehetőségeit - mondta Kövér László Tökölön, egy negyven férőhelyes új bölcsőde ünnepélyes avatásán csütörtökön.

A házelnök szerint Tökölön a polgármester hosszú éveken keresztül sikeresen elvégezte a munkáját, felmérte az itt élők igényeit és lehetőségeit, megkereste és megtalálta azokat az eszközöket, amelyekkel fejleszteni lehetett. Az Országgyűlés elnöke szólt arról is, hogy a munkába járás és a gyermeknevelés nagy kihívására meg kell találni a körültekintő megoldást, mert "a tét óriási - a nemzet jövője". Hangsúlyozta, hogy a támogatási rendszer és az adók átalakítása révén ma anyagi értelemben lényegesen könnyebb gyermeket, főként több gyermeket nevelni, mint 2010-ben.

A házelnök felidézte: a közel 38 ezer férőhelyes bölcsődei hálózat kiegészülve a családi napközbeni ellátás szolgálatával immár több mint negyvenezer kisgyermeknek biztosít szakszerű ellátás. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára felidézte, hogy 63 ezer fejlesztést zártak le, illetve zárnak le az elkövetkezendő hónapokban, s ezek kiemelt területe a bölcsődei és óvodai ellátás fejlesztése. Közölte: 2010 és 2014 között megduplázták a bölcsődei férőhelyek számát, 4 800 új bölcsődei férőhely jött létre, ez év végig pedig további 43 intézményben mintegy 1 200 új férőhelyet adnak át. Hozzáfűzte: a napközi otthonok és óvodai intézmények fejlesztésének területén 2010 óta hatvan százalékos bővülést értek el.

A helyettes államtitkár a tököli beruházás kapcsán kiemelte, hogy egy három csoportszobás intézmény jött létre, ahol megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma, valamint új munkahelyeket is teremtettek. Hoffman Pál (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt négy év során minden korábbinál jelentősebb fejlesztések valósultak meg, és négymilliárd forintnyi vagyongyarapodás történt.

A most átadott bölcsőde 210 millió forintból épült - mondta -, amelyhez 150 millió forint volt az állami támogatás, valamint 60 millió forint hitelt vett fel az önkormányzat.

Dants Péterné intézményvezető az MTI-nek elmondta, hogy az új, modern épületben a korábbi 20 férőhellyel szemben 40 jött létre, és eggyel bővült a szobák száma. Hozzátette: meghosszabbodott a nyitva tartás is és négy új munkahellyel bővült az intézmény.

Mint a sajtóközleményben olvasható, az uniós támogatás révén korszerű, megújuló energiaforrást - napkollektoros rendszert - alkalmazó, akadálymentesített épületet kapott a település.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×