Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Orbán Viktor: konszenzus van a duális képzés ügyében

Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten "fel tudjuk építeni" ezt a képzési formát; "a nagy kérdés az", hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is. A miniszterelnök erről a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.

A duális képzés bevezetésének szükségességéről konszenzus van. Korábban létezett olyan képzés, amely támaszkodott az ipari telephelyekre; ezt nem szétverni kellett volna, hanem átalakítani - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, van-e remény arra, hogy a tatabányai Edutus Főiskolán államilag támogatott legyen a mechatronikai képzés, elmondta, konzultációk zajlanak arról, hogy a főiskolának milyen helye lesz "az új felállásban", a döntések az év végén születhetnek meg.

A kormányfő Tatabányát és térségét úgy jellemezte, hogy "itt nem ülnek a szekéren, hanem tolják". Hozzátette, autóipari cégek letelepedési szándéka esetén előnyt élvez a régió, ezért is lett tavasszal kiemelt járműipari és mechatronikai térség a város.

Kitért arra is: konkrét fejlesztési koncepció esetén támogatna Tatabányán egy olyan sportfejlesztési programot, amely lehetővé tenné, hogy Veszprém és Szeged mellett a tatabányai kézilabdacsapat is nemzetközileg elismert legyen. Hozzátette, a tervezett sportcsarnokot meg fogják építeni, de azt kérte a város vezetésétől, hogy emellett a terület rehabilitációját is valósítsák meg. "Ennek létesítményi és pénzügyi kérdéseiről is megállapodtunk" - közölte Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, a tatabányai bérlakásprogramról egyeztetett Schmidt Csaba polgármesterrel (Fidesz). A programot a kormány támogatja, és a város vezetésének kérésére megvizsgálja, hogyan kerülhetne a jelenleg bezárt, régi kórház épülete térítésmentesen önkormányzati tulajdonba.

"Elvi kiindulópontom: az én házam az én váram, vagyis én alapvetően azért a magántulajdonban lévő lakások, családi otthonok híve vagyok. Ugyanakkor különösen a fiatalok számára jelent nehézséget a lakáshoz jutás. Itt a bérlakásrendszernek nagy jelentősége lehet" - fejtette ki Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×