Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Czomba: a versenyszféra segítheti a foglalkoztatás bővülését

Arra számítunk, hogy nem a közfoglalkoztatás, hanem a versenyszféra lesz a foglalkoztatás növekedésének motorja - mondta a munkaerő-piaci és képzési államtitkár kedden Tatabányán, a Fiatalok Európája 2013 nevű állásbörzén és információs napon, amelyen közel kétezer érdeklődő vett részt.

Czomba Sándor hozzátette, a következő években nem növekszik majd ugrásszerűen a foglalkoztatottak létszáma, viszont egy jó irányú strukturális átalakulás mehet végbe, ahol csökken a közfoglalkoztatás aránya és növekszik a versenyszféra ereje.

Az államtitkár rámutatott, hogy 1992 óta az idén fordult először elő, hogy négy millió embernél több dolgozik az országban és kilenc hónapja sikerül ezt az értéket tartani.

A politikus a foglalkoztatási programok mellett a demográfiai folyamatok megfordítását nevezte a legfontosabbnak. Elmondta, a jelenlegi tendenciák folytatódásával 2050-re 8 és fél millióra csökkenhet az ország lakóinak száma és "onnantól minden vállalás a remény kategóriájába tartozik" - fogalmazott.

Úgy vélte, az ország gazdasága nem lehet sikeres akkor, ha egyes térségben 5-6 százalék alatti, míg máshol 20 százalék feletti a munkanélküliség, ezért kívánatos lenne odavinni a munkahelyeket, ahol sok szabad munkaerő van.

A politikus nagy kihívásnak nevezte az alacsony végzettségű munkaerő foglalkoztatását, a statisztikák szerint 26 ezer regisztrált munkanélkülinek még a nyolc általános iskolai végzettsége sincs meg, 260 ezer embernek pedig semmilyen szakmája nincs, csak esetleg érettségije.

A munkaerő-piaci és képzési államtitkár elmondta, azt szeretnék, ha a közfoglalkoztatási rendszer nem gátolná a versenyszféra bővülését, ezért a jövőben olyan programokat hirdetnek meg, amelyek munkavállalói és munkaadói oldalról is segítik a kilépést a közmunka rendszeréből.

Az állásbörzét az országban elsőként 2012-ben rendezte meg a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ a megyei kereskedelmi és iparkamara támogatásával.

A rendezvényen a többi között előadást tartottak az álláskereső portálok és az iskolaszövetkezetek vezetői is. Emellett a szakemberek információkat adtak át a diákoknak az önéletrajzírásról, a testbeszédről, az állásinterjúkon előforduló helyzetekről és a nyelvvizsgáztatás módszeréről.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×