Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Már sehol sincs harmadfokú készültség

Már sehol sincs érvényben a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség - olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapján.

Adataik szerint jelenleg összesen több mint 321 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből több mint 120 kilométeren másodfokú, mintegy 200 kilométeren első fokú.

A belvíz ellen 36 szakaszon védekeznek. Ebből 4 helyen harmadfokú, 13 szakaszon másod-, 19-en első fokú a készültség - olvasható a vízügy honlapján.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn azt közölte: hidegfront vonul át az ország felett, amely kedden el is hagyja térségünket. A front mögött észak felől több fokkal hidegebb, szárazabb levegő érkezik Magyarország fölé.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×