Infostart.hu
eur:
363
usd:
313.56
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Bontják a kigyulladt Andrássy úti palota tetejét

Megkezdődtek a július 15-én leégett Andrássy úti palota tetőszerkezetének bontási munkálatai, a cél a közvetlen életveszély elhárítása - közölte a feladattal megbízott KÉSZ Csoport hétfőn az MTI-vel.

A közleményben küldött tájékoztatás szerint a bontással november 8-ig kell végezniük.

Azt írták, a cég feladatai között szerepel az ideiglenes melléklétesítmények, a segédszerkezetek, valamint az épületszerkezetek építési, bontási és rögzítési munkái.

Közölték, a bontási munkálatok alatt felvonulási területként a Szív utcában a gyalogosjárdát és egy közlekedő sávot, valamint az Andrássy út és a Kodály körönd érintett szakaszait fogják használni, ezért itt forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani.

Azt ígérték, kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogy a környéken élő lakókat, a közlekedésben résztvevőket a lehető legkevésbé zavarják a munkával.

Emlékeztettek, a 2400 négyzetméter alapterületű Andrássy úti palota tetőszerkezetében keletkezett tűz miatt leégett a ház tetőtere és legfelső, lakatlan harmadik emelete. Az épület megsérült, életveszélyes részeit emiatt kell lebontani.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×