Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kérdéses, ki alakíthat frakciót a baloldalon

Egyelőre még kérdéses, ki alakíthat frakciót a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben.

Hétfőre virradóra úgy áll, hogy a baloldali pártok 38 mandátumot szereznek: 29-et szocialista politikusok, 4-4-et az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A frakcióalakításhoz közös listán induló pártok esetében öt képviselő szükséges.

Az Együtt-PM politikusai közül listáról Bajnai Gordon, Szabó Tímea és Kónya Péter, egyéni választókerületből Szabó Szabolcs került be a parlamentbe, míg a DK-ból Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Vadai Ágnes listán, Oláh Lajos pedig egyéniben szerzett mandátumot. Vagyis önállóan egyikük sem tud frakciót alakítani, de Fodor Gáborral vagy bármely más csatlakozóval ez még sikerülhet nekik.

A baloldali összefogás vezetői éjfél után közösen álltak kamera elé, a frakcióalakításról azonban nem beszéltek, kérdezni pedig nem lehetett tőlük. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke mindenesetre azt mondta: az igazi ellenzéki politizálás fő színtere nem a parlament lesz a következő években. A korábban az LMP-ből kilépő PM-esek közül egyedül ő szerzett mandátumot.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×