Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
314.93
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Három hét alatt 25 millió forintot adományoztak a telefonálók az Ökumenikus Segélyszervezetnek

Százezer hívás és sms érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalára, amelyen hívásonként, illetve üzenetenként 250 forinttal lehet hozzájárulni a karitatív szervezet december végéig tartó országos karácsonyi adománygyűjtéséhez.

A telefonon felajánlott adományok összege elérte a 25 millió forintot - közölte szombaton az MTI-vel a segélyszolgálat, amely az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kampány utolsó napjaiban számít a legtöbb felajánlásra.

A 1353-as adományvonalat az összes hálózatból lehet tárcsázni és egy hívással 250 forintot lehet adományozni.

A közlemény szerint a 1353-as adományvonal mellett több platformon is folyik az egész éves munkát segítő pénzadománygyűjtés, amelynek részleteiről, illetve további, például online adományozási lehetőségekről a www.segelyszervezet.hu címen, a Segélyszervezet honlapján található információ. A Tesco áruházakban 250 forintért árult adománykuponokkal, a nagyobb postahivatalokban pedig ugyanennyibe kerülő képeslapok megvásárlásával, illetve a kihelyezett urnákba pénzadománnyal is hozzá lehet járulni az Ökumenikus Segélyszervezet rászorulókat segítő egész éves munkájához.

A segélyszervezet adománygyűjtő pontot állított föl a Szent István-bazilika előtti karácsonyi vásár területén. Az Andrássy úton sétálók az Opera által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok megvásárlásával támogatják az adománygyűjtést. Idén először csatlakozott a gyűjtéshez a Starbucks is: a kávézókban kapható szeretet.éhség. mézeskalácsos hűtőmágnesek bevételét a kávézólánc átutalja a segélyszervezetnek.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Elutasította az Alkotmánybíróság a Fidesz-KDNP panaszát

Elutasította az Alkotmánybíróság a Fidesz-KDNP panaszát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz-KDNP által beadott indítványt. A testület többsége szerint a kifogás nem eljárási, hanem tartalmi jellegű volt, márpedig az AB alkotmánymódosítás esetén kizárólag az elfogadás és kihirdetés szabályszerűségét vizsgálhatja. Az ügy nem zárult le teljesen: az uniós forrásokhoz kapcsolódó 2026. évi XVIII. törvény alkotmányosságát az AB külön eljárásban vizsgálja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×