Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hackerek törtek be a a külügy rendszerébe

Különböző európai országok, köztük Magyarország külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek - írta internetes oldalán a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozva a The International New York Times kedden.

A Fireeye szerint a Magyarország mellett Csehország, Portugália, Bulgária és Lettország külügyminisztériumait is érintő kibertámadások 2010-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak.

A jelentés szerint nem állapítható meg, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, csupán az, hogy kínaiak az elkövetők. Ugyanakkor a lap azt írta, hogy biztonsági szakértők szerint a kínai kormány több hasonló korábbi támadásért tehető felelőssé.

Az cikkből az sem derült ki pontosan, hogy milyen információkhoz jutottak hozzá a hackerek. A Fireeye nyomozása szerint a támadók feltérképezték célpontjaik számítógépes rendszereit, és olyan felhasználók után kutattak, akiken keresztül fontos célpontok számítógépeihez tudnak hozzáférni.

Ezt úgy állapították meg a cég kutatói, hogy augusztusban egy hétre sikerült feltörniük a kínai csoport 23 szerverének egyikét, amelyen keresztül figyelemmel kísérték tevékenységüket.

A támadók a cikk szerint relatíve egyszerű módját választották a külügyminisztériumi rendszerekbe való behatolásnak: e-mailben egy linket küldtek áldozataiknak, azt állítva, hogy a kattintás után meztelen fotókat láthatnak majd Carla Bruni-Sarkozyről (Nicolas Sarkozy volt francia elnök modellként és énekesnőként is ismert feleségéről). Amint az átvert személyek a linkre kattintottak, a hackerek hozzáférést nyertek gépükhöz.

Õsszel a támadók taktikát váltottak, és a meztelen fotók helyett a Szíriával szemben tervezett amerikai katonai csapással kapcsolatos információk ígéretével verték át célpontjaikat.

A Fireeye nyomozásának egyik vezetője szerint a most feltárt támadások célzott akciók voltak, amelyek kifejezetten külügyminisztériumokat érintettek. Az ismeretlen kínai csoport a jelentés szerint legalább 21 célpontot tört fel. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ennél jóval nagyobb a kutatók által Ke3Chang névre keresztelt akcióban megfertőzött gépek száma.

A kínaiak azért akarnak hozzáférni a külügyminisztériumok rendszereihez, hogy kereskedelmi információkat szerezzenek, illetve elolvashassák, hogy mit gondolnak a külföldi diplomaták a japánokról és az amerikaiakról (Kína két fő diplomáciai ellenfeléről) - mondta a lapnak James A. Lewis, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) kutatója.

Rob Bachwald, a Fireeye kutatási igazgatója szerint korábban feltárt akciókban a kínai hackerek Kínával kapcsolatos jelentéseket is elloptak külügyminisztériumoktól és kutatóintézetektől.

Az International New York Times szerint az ügy emlékeztetőként szolgál azt illetően, hogy miközben a világ az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nemrég napvilágra került kémkedési programjaival van elfoglalva, a kínai hackerek továbbra is folytatják támadásaikat külföldi kormányok és cégek ellen.

Egy másik amerikai kiberbiztonsági cég, a Mandiant korábban arról számolt be, miszerint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg egy titkos sanghaji egysége kiterjedt internetes kémkedési programot folytat, hogy bizalmas információkat szerezzen külföldi világcégektől és kormányoktól. Akkor Peking azt állította, hogy ellenzi a kibertámadásokat, és maga is hackerek áldozata.

A Fireeye jelentésével kapcsolatban a kínai külügyminisztérium nem reagált a lap megkeresésére.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×